Skip to main content

Találat: Magyarország

Symposium 2018 – infokommunikációs konferencia

„A konnektivitás, az 5G és az innováció mellett, többek között az okosvárosok és közlekedési újdonságok, az IT biztonság, a cloud megoldások és az államigazgatás valamint az egészségügy digitális átalakulásának kérdései voltak porondon az idén hetedik alkalommal megrendezett Symposium konferencián november 27-én a Budapesti Kongresszus Központban. Idén már hetedik alkalommal rendezte meg Symposium elnevezésű egész napos szakmai konferenciáját a T-Systems Magyarország. A nemzetközi szinten is elismert, az infokommunikáció leggazdagabb portfólióját felvonultató hazai rendezvényen idén is csaknem kétezer meghívott vendég képviselte a digitalizáció által...

Read more

Jelentős, összehangolt hálózatfejlesztési beruházások az MVM NET-nél

„A Nemzeti Távközlési Gerinchálózatot (NTG) üzemeltető MVM NET Zrt. jelentős szerepet vállal az állami stratégiai távközlési fejlesztésekben, mind a nyílt, mind pedig a kiemelt pályázatokban. A Nemzeti Infokommunikációs Stratégiában (NIS) megfogalmazott célok megvalósulását 2014 és 2020 között többek között a Széchenyi 2020 Programon belül meghatározott és az Európai Bizottság által 2015-ben jóváhagyott Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében elérhető Európai Uniós támogatások segítik. „Célunk, hogy valamennyi hálózatfejlesztési tevékenységünket gondosan összehangoljunk a szinergiák maradéktalan kihasználása, a lehető legoptimálisabb működés érdekében. Pontosan emiatt...

Read more

Negyedik alkalommal került megrendezésre az Önkormányzatok napjainkban konferencia

„„A rendszerváltó fejlődés közép-európai győztese Magyarország volt: mi voltunk az elsők, akik 1990-ben megalkották az önkormányzati kódexet”- hangsúlyozta Verebélyi Imre a IV. Önkormányzatiság napjainkban című nemzetközi konferencián. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Önkormányzati Kutatóintézete és Tudományos Tanácsának kutatói és szakértői nyolc alprogramban, külföldi kutatók bevonásával mutatták be az önkormányzatiság dimenzióit. A tematikus rendezvénysorozat előadásait idén az NKE Önkormányzati Kutatóintézetének kutatási eredményei köré szervezték. Pogácsás Tibor elmondta, a jelenleg átalakulás alatt álló önkormányzatoknak nagy szüksége van a tudományos kutatásokra. Belügyminisztérium...

Read more

Kiberbiztonság és robothadviselés napjainkban

„A robothadviseléssel kapcsolatos legújabb kutatásokról és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági kutatóműhelyének munkájáról is szó volt az intézmény Hungária körúti campusán rendezett tudományos-szakmai konferencián. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, valamint a Magyar Hadtudományi Társaság immáron 18. alkalommal megtartott közös konferenciáján Ványa László ezredes, egyetemi tanár köszöntötte a jelenlévőket. A Katonai Üzemeltető Intézet igazgatója emlékeztetett, hogy 18 évvel ezelőtt még arról beszéltek a szakemberek, hogy hogyan kellene a levegőben maradni a pilóta nélküli repülőgépeknek, ma pedig már arról szólnak a híradások, hogy a...

Read more

Minden magyar háztartásban elérhetővé tettük a szupergyors internetet

„A kormány eleget tett a két évvel ezelőtti vállalásának, miszerint - ahol erre igény van - teljes szélessávú internet lefedettséget biztosít 2018 végére - jelentette be Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter a T-System Symposium konferencián mondott nyitóelőadásában hozzátette: indul a szupergyors internet program 2 (SZIP-2), amelynek célja az eddigiekhez képest is gyorsabb, több mint háromszoros sávszélesség kiépítése. Palkovics László kijelentette: a digitalizáció újabb szintet lép Magyarországon. A kormány a szupergyors internet programban (SZIP) vállalta, hogy 2018 végéig minden háztartásba eljuttatja...

Read more

Új stratégiát fogadott el a Magyar Űripari Klaszter

„Elfogadta új stratégiáját Miskolcon megrendezett közgyűlésén a Magyar Űripari Klaszter csütörtökön. A cégbemutatóval, workshoppal egybekötött tanácskozás egyik célja, hogy az űripar iránt érdeklődő vállalatok megismerhessék azokat a terveket, amelyeken keresztül a nemzetközi űriparban meghatározó szerepet nyerhetnek. A hazai űripar új fejezete kezdődött 2015-ben, amikor Magyarország az unió űrügynökségének (European Space Agency - ESA)tagja lett, ezzel új lehetőségek nyíltak az európai együttműködésekre, a lehetőségek hatékonyabb kihasználását szolgálja a kormány azon változtatása, amely a magyar űrügyeket a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz (KKM) csoportosította át, és...

Read more

Kormánytisztviselők (Infojegyzet)

„Az Infojegyzet a Kormány által T/3610. számon benyújtott törvényjavaslathoz készült. Az összeállítás vázolja a közszolgálat jellemzőit, a köztisztviselői kar tagozódását, illetve ismerteti a kormánytisztviselők jogviszonyát.” Forrás: Kormánytisztviselők; Infojegyzet, 2018/32.; Országgyűlés, Képviselői Információs Szolgálat; 2018. november 27. (PDF)

Read more

Interjú a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorával: új fejlődési pálya, szervezeti átalakítás, képzések és a kutatási tevékenység újraszervezése

„Új fejlődési pályára szeretné állítani a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet az intézmény rektora. Koltay András szerint ehhez szükség van egy jelentősebb szervezeti átalakításra, a képzések és a kutatási tevékenység újraszervezésére, valamint a finanszírozás új alapokra helyezésére. A közeljövő terveiről a Bonum Publicumnak adott interjújában beszélt az intézmény vezetője. Több mint két hónapja vezeti rektorként a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet. Bár korábban is volt kapcsolata az intézménnyel, pályázatának szenátusi elbírálásakor azt hangsúlyozta, hogy egyelőre kívülállónak tekinti magát. Mennyire változott ez az érzés azóta? Koltay András:...

Read more
Page 506 of 1322 1 505 506 507 1 322