Skip to main content

Találat: Navracsics Tibor

Járás vagy kistérség?

„A kormány nevében Szabó Erika igazságügyi államtitkár válaszolt. "Tisztelt képviselő úr! Ön szakember, közigazgatási miniszterként dolgozott, tudhatja, hogy az önkormányzatiságnak és az állami hatóságok működésének nincs közük egymáshoz" - mondta. A járás a kormányhivatalok kiterjesztése helyi szintekre, magyarázta. "Az önkormányzati rendszer az más, a kistérségi társulások a közös feladatok ellátására létrejött önkormányzati rendszer" - mondta. A járás pedig az állami közigazgatás területi megvalósítása. A cél, hogy következetesen szétvállasszák az államigazgatást az önkormányzatiságtól. Tehát a járás és a kistérség nem riválisai egymásnak. Varga...

Read more

Navracsics a korrupció elleni harcról

„A magyar kormány elkötelezett a korrupció elleni harcban - hangsúlyozta Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden Budapesten az "Öntisztulás" című korrupcióellenes konferencián. A miniszter az AmCham Hungary rendezvényén kifejtette azt is, hogy az öntisztulást mindenkinek saját magán kell kezdeni. Ismertette: az Állami Számvevőszékkel hamarosan megállapodnak egy olyan együttműködésben, amelynek keretében rendszeresen tapasztalatokat cserélnek majd arról, miképpen lehet még hatékonyabban fellépni a korrupció ellen. Ezen túlmenően az idei költségvetésben többletpénzt adtak az ügyészségeknek és a bíróságoknak azért, hogy hatékonyabbak lehessenek a korrupció...

Read more

„A magyar államigazgatás kezd végre magára találni”

„Folyamatosan emelkedik a Kormányablakot felkeresők száma - tájékoztatták a hivatal dolgozói Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert a tatabányai Kormányhivatalnál és Kormányablaknál tett látogatása során. Az idei évet próbaévnek szánjuk, ami a Kormányhivataloknál jórészt a szervezeti integráció további alakítását, a Kormányablakoknál pedig a helyszín, a munkamódszerek próbáját jelenti – ismertette a miniszterelnök-helyettes. Az eddigi három hónapos tapasztalat alapján elmondható - folytatta -, hogy mind a Kormányhivatalok, mind a Kormányablakok jól állják a próbát, ezt jól mutatja az is, hogy március 16-tól...

Read more

Navracsics: újra meg kell tanulni dolgozni

„„Az a célunk, hogy a magyar közigazgatás megkopott hírnevét az ambiciózus fiatalokkal újraalkossuk, és hogy a közigazgatás mosolygós legyen” - mondta lapunknak Navracsics Tibor... Mi lesz a közigazgatás átalakításával? Központosítás jön vagy decentralizáció? – A kettő között kell megtalálni a megoldást. Szeretnénk olyan közigazgatást létre hozni, amely könnyen elérhető, és átláthatóvá teszi a folyamatokat. Ezt szolgálják a kor­mányablakok is. Kinyitjuk a fiatalok előtt is a közigazgatást, szeptemberben állásbörzét tartottunk, szombaton pedig nyílt nap lesz a minisztériumban. Az a célunk, hogy a magyar...

Read more

Hatékony, nemzeti közigazgatásra van szükség

„A magyar közigazgatás megújítása a Kormány célja - mondta Dr. Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára, a minisztérium szombati nyílt napjának kezdő előadásán. Az előadásokról szóló beszámolóinkat a Közigazgatási Nyílt Napon résztvevő hallgatók készítik. Az elkészült írások egyike tárgyszerűségre, a másik szubjektív hangvételre törekszik. (kormany.hu) Szűcs Ádám Imre írása Az államtitkár elmondta: a magyar közigazgatás megújítása egyre sürgetőbb feladat, ugyanakkor a kétharmados többség révén történelmi lehetősége van e feladat végrehajtására a Kormánynak. Kiemelte: ez azért is különösen fontos,...

Read more

Navracsics: Vonzóbbá kell tenni a közigazgatási pályát

„Navracsics Tibor - miután megtekintette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatalban a kormányablak működését és elbeszélgetett az ügyintézőkkel -, újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott: az elmúlt húsz évben egy kicsit a köztisztviselői szféra mintha célját, küldetését, teljesítményét veszítette volna. Ezért első lépésként egy olyan értékelési rendszert vezet be a kormány, amely érzékeny a közigazgatás különböző életpálya íveire és szereplőire, ugyanakkor arra kell törekedni, hogy csak az dolgozhat a közigazgatásban, aki a teljesítménye legjavát nyújtja. Lényegében erre épülne a kormánytisztviselői életpálya modell. A jövőben egy olyan...

Read more

Megállapodtak az e-justice fejlesztéséről, bővítéséről

„Az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén az EU bel- és igazságügyi minisztereinek február 24–25-i üléséről beszámolva a tárcavezető kiemelte: az eseményen elfogadott következtetésekben a tagállamok kijelentették, hogy korszerűsíteni kell a személyes adatok védelmét, fokozottabban kell érvényesíteni az alapjogi charta rendelkezéseit, és fejleszteni kell az igazságügyi internetes portált, az e-justice-t. Kifejtette: az uniós miniszterek szerint szükség van az adatvédelem átfogó reformjára, azt a kor követelményeihez kell igazítani, lépést tartva a fejlődéssel. A következtetésekben nagy hangsúlyt helyeztek a gyermekek jogainak védelmére – tette hozzá....

Read more

Regeneráció – Közigazgatási Nyílt Nap

Időpont: 2011. március 19., 9-17 óra között Helyszín: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 1055. Budapest Kossuth Lajos tér 2-4. „Első alkalommal rendezzük meg a KIM-ben, a tavalyi nagysikerű Regeneráció – Kormányzati Karrier Expo folytatásaként, a Regeneráció - Közigazgatási Nyílt Napot. A nap folyamán Dr. Navracsics Tibor miniszter, miniszterelnök-helyettes, Nagy Anna kormányszóvivő, és a KIM államtitkárai látnak vendégül Titeket, kiegészülve a tárca fiatal munkatársaival. Interaktív előadásokat hallgathattok a közigazgatás megújításáról és a tárca más kiemelt projektjeiről. Mindemellett a „Közig Kvíz” keretében kideríthetitek, mennyit tudtok...

Read more

Navracsics Tibor a közigazgatásról

„Az alkotmánybíróság a minap Alkotmányellenesnek minősítette a kormánytisztviselők indoklás nélküli elbocsátásáról szóló jogszabályt. Igaz, csak május 31-étől. Hogy fogják módosítani ezt a törvényt? Mivel az Alkotmánybíróság kötelez minket a módosításra, mi ezt megtesszük. Terveink szerint június elsejétől fokozatosan kormánytisztviselői életpályát léptetünk életbe. Korábban is ez volt a tervünk. Ha az elbocsátások terén módosítanunk kell, akkor ezt megtesszük. Ehhez kötődik az értékelési rendszer: az indoklás nélküli elbocsátás lehetővé tételénél elsődleges szempont volt, hogy a státuszban maradás egyik feltétele a teljesítményértékelés legyen. Szeretnénk továbblépni...

Read more

Pécsett nézte meg a kormányablakot a miniszterelnök-helyettes

„Navracsics Tibor öt pontban foglalta össze az államigazgatás reformját, először tavaly kora nyárra az új kormányzati szerkezet alakult ki a minisztériumok átszervezésével, amihez kapcsolódott a kormánytisztviselői törvény is. Ezt szeptemberben a megyei közigazgatási hivatalok létrehozása követte, amely a törvényesség őre és elindult egy kormányzati állásbörze is, amely roppant sikeres volt. Januárban nyíltak meg a kormányablakok, amelyek az egyablakos ügyintézést tették lehetővé. A következő lépés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozása lesz, amely az államigazgatási, katonai és rendőri képzést gyűjtené egy helyre. Végül 2013....

Read more
Page 34 of 36 1 33 34 35 36