Skip to main content

Találat: Németország

Schleswig-Holstein fokozatosan megszabadulna a kereskedelmi szoftverektől

„A német szövetségi tartomány a jövőben a nyílt forráskódú megoldásokra akar építeni és hosszú távon teljesen leváltaná a kereskedelmi szoftvereket. Az új tartományi kormány a koalíciós szerződésében vállalta, hogy nyílt forráskódú programokat fog használni. A koalíciós tárgyalások során a Zöldek elérték, hogy a jövőben a beszerzések feltételeit úgy módosítják majd, hogy előnyt élvezhessenek a nyílt forráskódú alkalmazások, mert csak így biztosítható, hogy a közigazgatás annyira, amennyire csak lehetséges, függetleníteni tudja magát az egyes szoftverfejlesztőktől. Robert Habeck helyi miniszterelnök-helyettes és energiaügyi, mezőgazdasági, környezetvédelmi...

Read more

A digitalizáció legyen közös uniós politika!

„A Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos szerint a digitalizációnak közös uniós politikává kell válnia 2020 után. Deutsch Tamás a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Irány a digitalizáció! című csütörtöki budapesti konferenciáján azt mondta, ebben a kérdésben Magyarországnak élharcosnak kell lennie. Azt mondta, Magyarország elemi érdeke, hogy partnereivel közösen megfogalmazzák az igényt arra, hogy a 2020 utáni uniós költségvetési időszakban a digitalizáció legyen a harmadik közös uniós politika. Hozzátette: így a tagállamok a digitalizációt szolgáló fejlesztésekhez közös uniós forrásokat használhatnának fel. A miniszterelnöki biztos...

Read more

Az orosz Kaspersky Lab-et kitiltották az amerikai szövetségi szervezetek rendszereiből, miközben a német információbiztonság megbízik bennük

„Szerdán jelentette be az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, hogy elrendelte a Kaspersky Labs szoftvereinek eltávolítását az összes, kormányzati számítógépről. A belbiztonságért felelős miniszter, Elaine Duke által kiadott rendelkezés szerint a szövetségi intézmények és szervezetek számára 30 nap áll rendelkezésre, hogy felmérjék a rendszereikben alkalmazott Kaspersky termékeket. Ezt követően 60 napjuk van ezek eltávolítására, vagyis nagyjából az újévre minden érintettnek végeznie kell a feladattal. A döntés kiváltó oka, hogy a minisztérium tudomására jutott a Kaspersky vezető beosztású alkalmazottai és az orosz kémhálózat és...

Read more

Trendváltás az autózásban

„Franciaország és Nagy-Britannia 2040-ig kiszállna a benzinmotoros autózásból. A németországi Zöldek 2030-ban tennék ezt. A Greenpeace még ennél is messzebb megy. Németországban áll a bál a belsőégésű motorok autóipari kivezetése körül. Az atomenergia felhasználásának trendfordulója után most az autózás trendváltása van soron – legalábbis sokan így látják, és a téma a kormányzati koalíciós tárgyalásokon is törésekhez vezethet. Most éppen a Greenpeace terjesztette elő elképzelését a közlekedésben szükséges fordulatról. A forgatókönyv legfontosabb sarokpontjai: kevesebb autó, magasabb adók – és 2025-től új járművekbe ne...

Read more

A héten olvastuk: nyílt adatok, nyílt kormányzat – 2017. szeptember 4.

Elfogadták a német kormányzat első Nyílt Kormányzati Cselekvési Tervét 15 feladat (kötelezettség) van megjelölve az átláthatóság és nyílt innováció növelésére, a közigazgatási működés hatékonyságának növelésére. Erster Nationaler Aktionsplan 2017-2019 (pdf) First National Action Plan 2017-2019 (pdf) Háttér: Open Government Partnership (OGP) A szövetségi kormány webhelye, háttéranyagok, a németországi konzultáció állomásai. First German National Action Plan for more Transparency and Open Government Cikk a Nyílt Kormányzati Kezdeményezés webhelyéről Warum diese Initiative? Arbeitskreis OGP Deutschland A német civil szervezetek, tudományos intézmények, társadalmi szervezetek és...

Read more

Célzott kampány a német választásokon – a politikai informatika és a „Big Data” szerepe

„A DW riportja szerint a 2017-es német parlamenti választási kampány újdonságát jelentik azok a fajta célzott kampánytechnikák, amelyek a nagy adatmennyiségek informatikai feldolgozásán alapulnak. Bár maguk a kampányfelelősök cáfolják mind a „Big Data”, mind a személyre szóló kampányüzenetek (microtargeting) használatát, a kampányban igénybe vett mobil-alkalmazások legalábbis közel állnak ahhoz, amit az amerikai választásokon így neveznek. A megnevezésekkel és kategorizálásokkal kapcsolatos óvatosság egyik oka a szigorúbb német szabályozás. Az Egyesült Államokban megengedett az, hogy – legalábbis a regisztrált választók körében – a kampánycsapatok...

Read more

Idősödő társadalom, életkor-specifikus lakókörnyezet. Keressünk új együttműködési módokat!

„Európa a demográfiai változás korát éli, és jó esély van az egyre magasabb élettartamra. Emiatt viszont a segítségre szoruló idősek száma nőni fog a soron következő évtizedekben. Az Eurostat adatai szerint a 65 évesnél idősebbek aránya a mostani 19 %-ről 29 %-ra nő 2050-ig. Ugyanakkor a csökkenő születési arányok miatt egyre kevesebb a róluk gondoskodni tudó barátok és rokonok száma. A demográfiai helyzethez való alkalmazkodás és az idősek számára megfelelő életfeltételek biztosítása az európai városok nagy kihívása lesz a közeli jövőben. A...

Read more

E-kormányzati szolgáltatások kommunikációbiztonsága

„A kormányzat az ország legnagyobb adatkezelője. Adatkezelési- és feldolgozási tevékenységüket törvényi felhatalmazás alapján, az adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően végzik. A helyi adatvédelmi hatóság felelős a tevékenység felügyeletéért, de ennek keretében ritkán foglalkoznak az információbiztonsági jó gyakorlat által elvártakkal. A tanulmány összehasonlító elemzés végez a német és a magyar e-kormányzati ügyfélszolgáltatások tekintetében. A kutatás központjában az állampolgár és a közigazgatási szerv közötti kommunikáció kriptográfiai algoritmusainak és protokolljainak analízise áll. Ez magában foglalja az általános közigazgatási portálok, valamint specifikus szolgáltatások, mint az adóügyi nyilvántartások rendszerét....

Read more

Új állami szervezet, új módszerek, megnövelt költségvetés Németországban a startup cégek támogatására

„Tíz év alatt akár 2 milliárd eurót terveznek a startupokba tolni, ami még mindig szerény az USA-hoz képest. A német kormány egy új társaságot hoz létre. A SPIEGEL információi alapján az állami Újraépítési Hitelintézet (KfW) 100 százalékos leányvállalata lesz a 2018 elejétől működő és a startupokat támogató cég, amely szervezetileg önálló struktúra keretében biztosítja majd a tartós részvételi finanszírozást - ez derült ki a német gazdasági és a pénzügyminisztérium KfW-jelentéséből. A KfW vizsgálja azt, hogy teljesen kiszervezze-e a kockázati tőke üzletet és...

Read more

Angela Merkel szerint Németország nincs az élen az elektronikus közigazgatás és a digitális állam kérdéseiben

„A lemaradás fenyegeti Németországot az élet egyre több területét átható digitális átalakulásban. Angela Merkel a Digitális csúcstalálkozó elnevezésű konferencián beszédében kiemelte: elég szemügyre venni az Észtországban, Finnországban vagy Dániában végrehajtott átalakításokat, annak belátásához, hogy Németország nincs az élen az elektronikus közigazgatás és a digitális állam kérdéseiben. A kormány a 2014-ben elfogadott digitalizációs stratégia végrehajtásával számos eredményt elért, zajlik egy portál fejlesztése, amelyen keresztül az állampolgár a szövetségi kormánnyal, az adott tartományi kormánnyal és a helyi önkormányzattal kapcsolatos ügyeit intézheti. További fontos terület...

Read more
Page 10 of 30 1 9 10 11 30