Skip to main content

Találat: Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)

Júliustól e-adatszolgáltatást kell adni minden számlázó programból

„Még mindig nem jelent meg az a rendeletet, amely meghatározza, hogy júliustól milyen adatokat kell beküldeniük a NAV-nak azoknak a vállalkozásoknak, amelyek számlázó programmal kiállított, 100 ezer forintot meghaladó áfát tartalmazó számlát bocsátanak ki. Új kötelezettségként idén július 1-től valamennyi számlázási funkcióval rendelkező programmal kibocsátott számla adattartalmáról elektronikus adatszolgáltatást kell teljesíteniük a számlakibocsátóknak, amennyiben egy belföldi adóalanyra legalább 100 ezer forint áfát hárítanak át. Egyelőre azonban sem az adatszolgáltatás módja, sem annak előírt pontos tartalma, sem az adatszolgáltatás elvárt gyakorisága nem ismert,...

Read more

​Elektronikus SZJA-bevallás – egy jó tapasztalat

„​E sorok szerzője minden évben maga készíti személyi jövedelemadó-bevallását, az „őskori” papíralapútól kezdve a korábbi évek elektronikus kitöltőnyomtatványain keresztül az idén először igénybe vehető komplex megoldásig. Örömmel osztva meg a tapasztalatot, hogy a NAV idei újítása remekül működik. Az új elem 2017-ben az volt, hogy a NAV-hoz beérkezett adatok alapján maga a hivatal készített egy előzetes tervezetet a bevalláshoz, aminek módosításáról vagy elfogadásáról az adófizető dönthet. Mindehhez persze nem árt regisztrálni az Ügyfélkapun, mert úgy a legegyszerűbb. De aki nem tette meg,...

Read more

Varga Mihály: Új korszak kezdődött az szja-bevallásban, amely teljesen megváltoztatja az adózó és az adóhivatal kapcsolatát

„Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adózástörténeti jelentőségű változásnak nevezte, hogy a 2016-os adóévről már a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) készítette el a magánszemélyek helyett az szja-bevallást, amelyet március 15-étől ellenőrizni lehet az elektronikus felületen. A NAV 3,8 millió adózónak készített szja-bevallási tervezetet. Jelenleg 2,5 millió személynek van ügyfélkapus regisztrációja, vagyis lehetősége arra, hogy a NAV elektronikus felületén jóváhagyja vagy kifogásolja az adóbevallási tervezetet. Varga Mihály a helyszínen saját szja-bevallásán mutatta be az új online felület működését - számolt be az MTI. Lehetővé teszik...

Read more

Tovább hódít az elektronikus személyi igazolvány (eSzemélyi)

„Az új okmánnyal már ügyfélkapu-regisztrációt is lehet otthonról kezdeményezni. Csaknem 1,4 millió elektronikus személyi igazolványt (eSzemélyi) váltottak ki a magyar állampolgárok 2016. január 1-je és 2017. január 31. között – tudta meg lapunk a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-től (NISZ). Kérdésünkre közölték, hogy az eSzemélyi használhatóságával kapcsolatban eddig csak pozitív állampolgári visszajelzések érkeztek. Problémát csak az okmányok olvasására alkalmas eszközök száma jelent. Ebben az évben az egészségügy kilencvenezer kártyaolvasót szerez be, így minden orvos rendelkezni fog okmányolvasóval. Emellett az év során a Nemzeti...

Read more

Több mint kétmillió magánszemély egy kattintással érheti el a bevallási tervezetét

„Két hét múlva debütál a NAV legjelentősebb adminisztrációcsökkentő csomagja, az e-szja. A cél az, hogy a lehető legnagyobb segítséget kapják azok is, akiknek a tervezetet ki kell egészíteniük. A premier előtti bemutatón jól vizsgázott az új szja-bevallási rendszer online felülete – mondta az adótanácsadóknak tartott konzultációs fórumon Tamásné Czinege Csilla a Nemzetgazdasági Minisztérium adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára. Az e-szja mintegy 3,8 millió embert érint, így csak akkor lehet sikeres az újítás, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal konzultál az adószakmával, kikéri...

Read more

Most volt a Nyílt Adatok Világnapja – Open Data Day, 2017

„...Az adóhivatal gépileg feldolgozhatóan vezeti és közzéteszi az egy százalékos felajánlások adatait. Ez egy remek dolog, például azoknak, akik kíváncsiak, hogy a felajánlásért versengő civilek közül ki mennyit kapott a korábbi években. Az adatok kint vannak, innentől a NAV hátradőlhet: jöhet bárki, egy civil szervezet vagy egy hobbiprogramozó, de éppen egy világcég is és szuper ábrát, appot, keresőt szerkeszthet belőlük, amivel mindenki utána nézhet, mennyi az annyi. A dolog kimenete pozitív, nem kell adatot igényelni, szerződni - kint van a friss és...

Read more

Az elvártnál 31 milliárddal több bevételt hozott az átalakított NAV tavaly

„Tavaly 12 793 milliárd forint bevételt hozott az államkasszának az átalakított, ügyfélcentrikus Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ez 31 milliárd forinttal haladta meg a költségvetés által elvárt összeget - tájékoztatta az MTI-t Tállai András. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kiemelte: az idén még nehezebb dolga lesz az adó- és vámhivatalnak, hiszen a 2016-ban beszedett összegnél 682 milliárd forinttal vár többet a költségvetés úgy, hogy mindeközben a lakosságnál és a vállalkozásoknál az adócsökkentések mintegy 660 milliárd forintot hagynak. Az adóhivatal...

Read more

Tájékoztató az adózás rendjéről szóló törvény szerinti ügyek elektronikus úton történő intézéséhez 2017

„Miről olvashat a tájékoztatóban? Az elektronikus úton intézhető ügyekről A Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartás Az Ügyfélkapuról A Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartásba történő regisztráció Ügyfélkapus regisztráció Ügyfélkapu aktiválása Adóhatósági bejelentés és nyilvántartásba vétel Elektronikusan hitelesített irat Az EFER rendszer igénybevételével történő elektronikus adófizetés Leggyakoribb kérdések Segítségkérés, tájékozódás ...” Forrás: Tájékoztató az adózás rendjéről szóló törvény szerinti ügyek elektronikus úton történő intézéséhez 2017. (ügyfélkapus regisztráció, adóhatósági bejelentés és nyilvántartásba vétel); Nemzeti Adó és Vámhivatal; 32. információs füzet; 2017. január 31. (pdf)

Read more

Tállai András: már sms-ben is kérhető az adóbevallás tervezete

„A NAV ebben az évben mindenkinek, mintegy 3,8 millió magánszemélynek, elkészíti az adóbevallási tervezetét a kifizetőtől, munkáltatótól érkezett adatszolgáltatás alapján. Ha a magánszemély a NAV által készített adóbevallási tervezetet szeretné megismerni, választhat: vagy személyesen nyit ügyfélkaput, vagy sms-ben kéri az adóhivataltól a postázást - tájékoztatta Tállai András az MTI-t. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kiemelte, a legegyszerűbb dolga azoknak lesz, akiknek van ügyfélkapujuk, ők ugyanis egyetlen kattintással érik el adóbevallási tervezetüket, amelyet - ha szükséges - kiegészíthetnek vagy módosíthatnak....

Read more

Újítás a NAV-tól: adófizetés bankkártyával interneten keresztül is

„Interneten keresztül, bankkártyával is kiegyenlíthető lesz az adótartozás. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fokozatosan vezeti be idén az új szolgáltatást. Január 1-jén életbe lépett szabály szerint adótartozásukat interneten, bankkártyával is kifizethetik az adóazonosító jellel, illetve adószámmal rendelkező magánszemélyek és az egyéni vállalkozók a leggyakrabban fizetendő adónemeknél. Ilyen például a személyi jövedelemadó vagy az egészségügyi hozzájárulás. A különböző adók egyetlen tranzakcióval fizethetők, így az átutalás csak egyszeri költséggel jár. A tájékoztatás szerint a virtuális fizetési mód az eBEV szolgáltatás része lesz, amihez...

Read more
Page 24 of 38 1 23 24 25 38