Skip to main content

Találat: vízvisszatartás

Jelentősen fog javulni az ország vízmegtartó képessége

„A már jelenleg is futó és tervezett fejlesztéseknek köszönhetően a jelenlegi 200 millió köbméter helyett egy év múlva már másfél milliárd, jövő év végére pedig akár hárommilliárd köbméter csapadékot is vissza lehet tartani és fel lehet használni öntözésre Magyarországon - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Hubai Imre közölte, hogy az aszály elleni védekezés leghatékonyabb módszere Magyarországon a víz visszatartása, így ennek fokozására helyez hangsúlyt a kormányzat, és különféle támogatásokkal segítik a gazdákat, agrárközösségeket....

Read more

Korszakok határán áll a magyar vízgazdálkodás

„A Vizet a tájba! program vezérgondolata is jelzi, hogy korszakok határán áll a magyar vízgazdálkodás - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára a Bács-Kiskun vármegyei hajósi duzzasztónál tartott sajtótájékoztatón szerdán. V. Németh Zsolt „A víz útja a Homokhátságig” témában tartott tájékoztatón elmondta, hogy lassan lezárul Magyarországon az árvízvédelmi rendszer kiépítése, létrehozva ezzel Európa legkiterjedtebb, legnagyobb biztonságot adó rendszerét is. „A Vizet a tájba! korszaka” nem most kezdődött el - emlékeztetett -, az elmúlt tíz évben már 170 milliárd forint összegű,...

Read more

Kormányhatározat az aszály elleni küzdelem érdekében azonnal végrehajtandó vízvisszatartási intézkedésekről

„A Kormány az Aszályvédelmi Operatív Törzs javaslata alapján 1. egyetért azzal, hogy a mezőgazdaságot érintő, növekvő mértékű és gyakoriságú vízhiány kezelése és kártételeinek csökkentése érdekében állami beavatkozások szükségesek, ennek érdekében; 2. felhívja az energiaügyi minisztert, hogy az agrárminiszter bevonásával a fenyegető vízhiányos állapot megelőzése, illetve kezelése érdekében a vízvisszatartáshoz szükséges műszaki feltételek biztosítása céljából gondoskodjon azonnali beavatkozások végrehajtásáról és a vízkészlet növelése érdekében a csatornák, tározók, holtágak tározókapacitásának maximális kihasználásáról; Felelős: energiaügyi miniszter, agrárminiszter Határidő: 2025. augusztus 31. 3. a 2. pont...

Read more

V. Németh Zsolt: a vizek visszatartása, a tájba történő visszajuttatása a legszélesebb közügy

„A vizek visszatartása, a „tájba történő visszajuttatása, kihelyezése a legszélesebb közügy - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszavasváriban szerdán. V. Németh Zsolt a Keleti-főcsatorna beeresztő zsilipjénél tartott sajtótájékoztatóján közölte: ennek érdekében számos intézkedést indítottak el, a télen, a vízügyi igazgatóságok minden lehetséges eszközzel visszatartották a vizeket a csatornákban és a szokásosnál két hónappal előbb megkezdték az öntözőcsatornák nyári üzemi vízszintre történő emelését. A következő fontos lépés az Agrárminisztériummal közös, mintegy tízmilliárd forint értékű rekonstrukciós program elindítása...

Read more

Vízvédelem, vízvisszatartás, Közös Agrárpolitika (KAP ST)

„A legfontosabb ösztönzőt a gazdálkodók számára a saját környezetükben működő példák megismerése jelenti, csak ezt követik a támogatási lehetőségek – közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) által szervezett műhelykonferencián, ahol bemutatták a 2024 márciusában több mint 10 ezer gazda körében végzett vízvisszatartással kapcsolatos tudás és hajlandóság országos felmérést, valamint a résztvevők megvitatták az eredményeket és a KAP ST vízvédelmi célú pályázatok kapcsolódásait. Az Agrárminisztérium megbízásából a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdász-hálózatának bevonásával készített felmérés...

Read more

Nem halasztható tovább a víz visszatartása az Alföldön

„Nem árvíz idején, hanem egész évben kell tárolni a csapadékvizet – helyi szinten is. A felmelegedés és az emberi tevékenység egyaránt felelős az Alföld fokozatos kiszáradásáért. Noha a közelmúltban átvonuló árhullám kapcsán számos felvetés a folyókon érkező víztöbblet részleges tározását hiányolta a probléma orvoslása érdekében, hosszú távú, tartós megoldás elsősorban a helyben lehulló csapadékvíz átgondolt, hosszú távú visszatartásától remélhető – hangsúlyozta Dr. Jakab Gusztáv, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének egyetemi adjunktusa az Agroinform.hu-nak nyilatkozva. A súlyosbodó...

Read more