Skip to main content

Találat: Zala megye

Elöljáró is vezethetné a falvakat

„Akár választott elöljárók is vezethetnék a kisebb településeket, ilyen elképzelés is napvilágot látott nemrég az önkormányzati rendszer átalakításáról. A zalai aprófalvak féltik a húszéves múltra visszatekintő önállóságukat. A kormányzat megítélése szerint szétaprózódott és költséges a jelenlegi önkormányzati rendszer, ezért az átalakítására készülnek: az új alkotmányban, majd egy új önkormányzati törvényben jelölnék ki a helyhatóságok szerepét. Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára nyilatkozott erről a közelmúltban, és a reform egyik lehetséges irányát is felvázolta, mint elmondta: a kisebb lélekszámú településeket akár választott elöljárók...

Read more

Csupa E: e-töltőállomások, e-autók, e-mopedek és e-biciklik…

„ A Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Zalát is érintő elektromos közlekedési régió kialakítását tervezi. Az e-töltőállomásokon e-autók, e-mopedek és e-biciklik tankolhatnának majd. Az elektromos autózás, motorozás, azaz az e-mobilitás gondolata hosszú évek óta foglalkoztatja a kutatókat, s a gyártó cégeket. Energetikai szakértők a következő két évtizedre már milliós nagyságrendűre becsülik az európai utakon futó elektromos autók számát, a robogókéról nem is beszélve. (A McKinsey nemzetközi tanácsadó cég előrejelzése szerint világszerte összesen 26 millió elektromos autó készül az évtized végéig, a...

Read more
Page 13 of 13 1 12 13