szakirodalom

Magyary Zoltán és Kiss István: A Közigazgatás és az emberek

Szerző: 2010. augusztus 6.szeptember 7th, 2010One Comment

Eredeti megjelenés 1939, reprint 2010
377 szöveges oldal (bekötött formában) és 130 melléklet (ezek egy része színes, közel 60 db. hajtogatott), ezeket a kötéshez ragasztott ráhajtások fogják össze (vászonkötés).

“A tatai járás közigazgatását vizsgáló 1939. évi ténymegállapító tanulmány tanulságai (Részlet prof. dr. Verebélyi Imre bevezető tanulmányból) Magyary Zoltán és Kiss István 1939-ben publikálta a vizsgálati anyagot, ami most 2010-ben reprint formában ismét megjelent. A szerzők és az általuk vezetett munkacsoport által végzett úttörő jelentőségű vizsgálat a korabeli amerikai fact-finding módszert idehaza alkalmazva feltárta a járás közigazgatásra ható alapvető tényezőket (a területi és a népességi adottságokat), valamint az ezekre épülő helyi közigazgatás főbb jellemzőit. … A tatai járás ténymegállapító vizsgálata is rámutatott arra, hogy a modern államban már nem lehet csupán abból a szempontból kiindulni, hogy a közigazgatás elsősorban jogi funkció, és csak arra kell ügyelnie, hogy jogszabályt ne sértsen. A jogi szempont mellett egyre fontosabbá vált a közigazgatás nem jogi (gazdasági, társadalmi) szervező jellegű munkája, és teljesítménye”

Forrás:
ERIKANET.HU, 2010. augusztus 1. és Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság