közigazgatás: magyar

Interjú a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetőjével

Szerző: 2011. január 13.január 17th, 2011No Comments

– Mennyiben különbözik a kormányhivatal, illetve a megyei önkormányzat vezetése?
– Mindkettő egészen más. Egy önkormányzat a szabadság világát jelenti, ahol a képviselő a választók döntése nyomán a saját akarata és tisztessége alapján végezheti a munkáját. Persze a jogszabályok ebben az esetben is kötnek minket, mégis sokkal nagyobb a mozgástér, mint egy hivatal élén. Kormányhivatalt vezetni más típusú feladat, hiszen az intézmény illeszkedik az államigazgatás struktúrájába. Persze a hivatal élén álló kormánymegbízott is politikus, így többek közt az is feladata, hogy az adott megyében a kormányt képviselje. Mégis, ez a szerep inkább hivatali karaktert kíván.

– Miért volt szükséges a területi államigazgatás átalakítása?
– Meggyőződésem, hogy a tizennégy, eddig önállóan működő egységből létrejött megyei kormányhivatal hatékonyabban fogja ellátni a feladatokat. Az átalakítás racionális döntés volt. A rendszerváltás óta minden kormány hasonló változásokat szeretett volna végrehajtani, de vagy erejük, vagy pedig bátorságuk nem volt ahhoz, hogy ezt megtegyék. Meggyőződésem, ha úgy hozza az élet, hogy a mostani kabinet helyett egy más ideológiát képviselő kormány jön, a most kialakított rendszer akkor is megmarad.

– Mit érzékelhetnek a változásokból az ügyfelek?
– Az ügyfeleket ki kell szolgálni, ez a legfontosabb. Nem csak egy gazdaságosabb konstrukció jött létre: az állampolgárok is profitálhatnak a változásokból. Megszűnik ugyanis az az állapot, hogy az embereknek a város több pontját is be kell járniuk ahhoz, hogy elrendezzék az ügyeiket. Január harmadikától már nyitva állnak a kormányablakok, ahol bizonyos ügyeket azonnal el lehet intézni, más témákban pedig teljes körű felvilágosítást nyújtanak a kollégák. A hivatal térben is terjeszkedni fog, ugyanis a járási rendszer visszaállításával egy mohácsi vagy éppen egy komlói embernek már Pécsre sem kell utaznia, hogy elintézze az ügyeit. Ez a rendszer 2013-ig fog kiépülni.

– A napi gyakorlatban mi lesz az ön feladata a hivatal élén?
– A baranyai kormányhivatal 1300 fős, az országban az egyik legnagyobb. Az én szerepem nem csak szimbolikus – operatív értelemben is én vezetem a hivatalt. Erős munkáltatói jogosítványai vannak egy kormánymegbízottnak, és a szervezeti keret kialakításában is nagy feladatot kaptam. Az összevonások ellenére nem szűnik meg egy-egy egységnek a szakmai önállósága – például a földhivatal ügyeiben sem próbálok majd okosabb lenni, mint a szakemberek.”

Forrás:
Hivatalra cserélte a szabadságot, Pécsi Újság, 2011. január 12.