Skip to main content

Találat: területi kormányhivatalok

Tíz új kormányablakbuszt adtak át kedden Szolnokon

„Tíz új kormányablakbuszt adtak át a kormányhivataloknak kedden Szolnokon, a járművek kilenc megyében segítik majd az ügyintézést. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kulcsok átadása előtt elmondta: újabb kilenc megyében válik elérhetővé a közigazgatásnak ez a mobil formája, amely a kisebb településeken is lehetővé teszi helyben az ügyintézést. Hozzátette: a vidéki életszínvonalnak a városihoz hasonlónak kell lennie. Ez azt is jelenti, hogy az államnak is hasonlóképpen kell jelen lennie a falvakban, ez pedig akkor biztosítható, ha az állami szolgáltatások ott is megjelennek...

Részletek

Lassan egy éve kiemelt járás Zalaegerszeg

„2011. óta több lépésben folyik az államigazgatás szervezeti átalakítása – mondta el az OrientPress Hírügynökségnek Pék Patrícia, a Zalaegerszegi Járási Hivatal Hatósági Főosztályának vezetője. Ennek a folyamatnak egyik eleme a járási hivatalok 2013. évi megalakítása, az új típusú kormányablakok országos hálózatának kialakítása, majd egy 2016. évi kormányhatározat alapján a járási hivatalok megerősítése. 2017. január 1. napjától a megyeszékhely járási hivatalok kiemelt járási szerepkörbe emelkedtek. A Zalaegerszegi Járási Hivatal kiemelt járássá emelése tartalmilag azt jelenti – fejtette ki a főosztályvezető –, hogy a...

Részletek

A kormányablakba költözik a NAV

„Szem előtt tartva a gyors és hatékony ügyintézést, a Kormányablakban kap helyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Karcagon. A munka hamarosan a végéhez ér, december közepén már az új helyen várja az adóhatóság az ügyfeleket. A kormányzat szándéka az, hogy egy szolgáltató állam jöjjön létre. Ennek a tükrében döntöttek annak idején 2010-ben, hogy milyen szervezeti átalakításokat hajtanak végre a közigazgatásban. Így jöttek létre a Kormányhivatalok, a Járási Hivatalok és azon belül létrejöttek a Kormányablak osztályok, amely Karcagon és Kisújszálláson is működik. A...

Részletek

Konzultációval folytatódik az állami rezsicsökkentés

„Harmincöt hatósági eljárás, illetve szolgáltatás díjának mérsékléséről vagy elengedéséről alkothatnak véleményt az állampolgárok a folytatódó állami rezsicsökkentésről szóló kérdőíves konzultáción. Csaknem tízmilliárd forintot takarítottak meg az állampolgárok és a vállalkozások egy év alatt, a tavaly bevezetett állami rezsicsökkentés, illetve a bürokratikus terhek egyszerűsítésének eredményeként - közölte a hajdú-bihari kormánymegbízott. Rácz Róbert azzal kapcsolatban tartott tájékoztatót, hogy Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón újabb konzultációt jelentette be az állami rezsicsökkentésről. Díjmentes okmányok A kormánymegbízott emlékeztetett rá, hogy egy év alatt közel...

Részletek

Járási hivatalok államigazgatási feladat- és hatásköre

„Az Infojegyzet célja, hogy átfogó képet adjon a járási hivatalokhoz telepített államigazgatási feladat- és hatáskörök rendszeréről, valamint bemutassa az átszervezéssel kapcsolatos szakmai véleményeket.” Forrás: Járási hivatalok államigazgatási feladat- és hatásköre; Draskovich Edina; Képviselői Információs Szolgálat; infojegyzet 2016/27.; 2016. június 3.(pdf)

Részletek

Negyedével csökkent az ügyintézési határidő

„Idén januártól életbe lépett az újabb állami rezsicsökkentés, amelynek célja a bürokrácia költségekben és határidőkben mérhető csökkentése volt. Ennek eredményeképpen nemcsak bizonyos illetékhez kötött eljárások költségeit szüntették meg, de összességében 25 százalékkal csökkent az ügyintézési határidő – mondta el a Rádió Orientnek Takács Szabolcs, Veszprém megye kormánymegbízottja. A tavalyi évben a kormányhivatalok 2011-es és a járási hivatalok 2013-as megalakulása után a közigazgatás újabb átalakítása történt meg a belső és külső integráció keretében. Ennek következtében a korábbi két-három szakigazgatási szerv működését ma már...

Részletek

Sikeres együttműködés járási és földhivatali szinten Esztergomban

„Komárom-Esztergom megyében mind a Földhivatali Főosztályt, mind az Esztergomi Járási Hivatalt érintette az integráció. Az ezzel kapcsolatos változásokról, a két intézmény feladatairól, valamint a 2016-os tervekről beszélt a Rádió Orient műsorában Katics Zsuzsanna főosztályvezető, valamint Horváth Szeder Gábor hivatalvezető. Bár a földhivatalról elsőre mindenkinek az ingatlan adásvétellel kapcsolatos teendők jutnak eszébe általában, a Földhivatali Főosztály tevékenysége ennél jóval szerteágazóbb. Elutasított kérelmek esetén például másodfokon ők bírálják el a fellebbezéseket, és a perképviselet is az ő feladatuk. Térképészeti és földmérési szakfelügyeletet is végeznek,...

Részletek

Átadták Pest megye 13. kormányablakát Nagykátán

„Az újonnan átadott kormányablakban immáron a magas színvonalú ügyfélszolgálathoz méltó körülmények között fogadja a lakosságot a Nagykátai Járási Hivatal. Az eddigi két évről, a feladatkörök bővüléséről és az újdonságokról a Rádió Orient adásában Tarnavölgyiné Tényi Ágnes, a hivatal vezetője számolt be. Összesen 15 település – 3 város, valamint községek, nagyközségek – tartoznak a Nagykátai Járási Hivatalhoz, melynek három kirendeltsége is van. Az intézmény élén 2013 elejétől áll Tarnavölgyiné Tényi Ágnes, aki elmondta, hogy számos helyszínen látnak el sokrétű feladatkört. Van okmányirodájuk is,...

Részletek

A területi államigazgatás 2015. évi integrációjáról

„2015. április 1-jével az Országgyűlés és a Kormány döntései alapján jelentős változáson ment keresztül hazánk területi államigazgatása. A következő cikkben megpróbáljuk röviden felvázolni azokat az előzményeket, amelyek az átalakításokat indokolták, valamint a legfontosabb változásokat és hatásaikat... Szerzők: Dr. Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár, Miniszterelnökség Dr. Pilz Tamás, főosztályvezető, Miniszterelnökség, Területi Közigazgatás-fejlesztési Főosztály” Forrás: A területi államigazgatás 2015. évi integrációjáról; Új Magyar Közigazgatás; 2015/3.; 61-68. oldalak (pdf)

Részletek

A Kormány 1076/2015. (II. 25.) Korm. határozata a települési ügysegédi rendszer bővítéséhez szükséges feladatokkal összefüggően a Miniszterelnökség és a Belügyminisztérium fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról

„A Kormány 1. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli a) 935 000 ezer forint egyszeri átcsoportosítását az 1. melléklet szerint, b) 266 000 ezer forint tartós átcsoportosítását a 2. melléklet szerint a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet, XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 66. Kormányablak program megvalósítása jogcímcsoport terhére, a Kvtv. XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok...

Részletek
Page 1 of 29 1 2 29