közigazgatás: magyar

Matolcsy: 500 milliárd forinttal csökkennek a vállalkozások terhei

Szerző: 2011. április 25.No Comments

„A miniszter hangsúlyozta: június 30-ig 100 milliárd, augusztus végéig pedig további 400 milliárd forintos bürokrácia-csökkenést eredményező programot dolgoznak ki. A kormány a ciklus végéig összesen 2.000 milliárd forinttal kívánja csökkenteni a vállalati szférára nehezedő adminisztrációs terheket.

Hozzáfűzte: a magyarországi vállalkozások bürokratikus terhei jelenleg 3000 milliárd forintot, a bruttó hazai termék (GDP) 10,5 százalékát teszik ki. A hatásvizsgálatok alapján a most induló tehercsökkentő programtól a kormány azt várja, hogy a ciklus végéig 1,2-1,3 százalékos többlet GDP-növekedést eredményez.

Matolcsy azt is bejelentette: nem fagyasztják be a béreket a közszférában, az állam emelni fogja azokat. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a konvergenciaprogram nem rendelkezik a bérek befagyasztásáról. “A közszféra esetében 5 százalékos létszám leépítési kötelezettséget vállalt a kormány” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ez megegyezik a közszféra természetes fogyásával, amit nem pótolnak.

“A konvergenciaprogramban az szerepel, hogy az állam, mint ahogy idén is, a béreket a közszférában emeli, csak a közszféra létszáma csökken, és ezért csökken a közszférában rendelkezésre álló bértömeg is” – fogalmazott.”

Szerkesztői megjegyzés: A konvergenciaprogram szerint „A közszférában nem emelkednek az illetmények, de az alacsony keresetű munkavállalóknál megmarad az adójóváírás fokozatos szűkítését kompenzáló bérkiegészítés. A szuperbruttósítás fokozatos kivezetése a nettó kereseteket növeli”.

Forrás:
Matolcsy: 500 milliárd forinttal csökkennek a vállalkozások terhei, Népszabadság, 2011. április 20.
Magyarország konvergencia programja 2011-2015: A Széll Kálmán-terv alapján (pdf)