Skip to main content
jogközigazgatás: magyar

Jó kiindulópontnak tartja az új ombudsmani hivatal terveit Szabó Máté

Szerző: 2011. június 21.No Comments

„Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint az új felépítésű ombudsmani hivatal az Alkotmánybíróság „ügyfélszolgálati irodájává” is válik. Szabó Máté az MTI-nek adott interjújában kifejezte meggyőződését, hogy az egységes ombudsmani intézmény, megnövekedett hatáskörénél fogva, határozottabban képviselheti az állampolgárok jogait és érdekeit mind nemzeti, mind nemzetközi szinten.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteken terjesztette be az Országgyűlés elé az egységessé váló biztosi rendszer létrehozásáról, valamint az adatvédelmi ombudsman helyébe lépő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felállításáról szóló kétharmados, úgynevezett sarkalatos törvények javaslatait, amelyek általános vitáját a héten kezdi meg a parlament.

Szabó Máté szerint az új törvény elfogadásával, úgy tűnik, formálisan megvalósul évek óta hangoztatott javaslata, az egységes ombudsmani intézmény. Szabó Máté nagyon reméli, hogy az új struktúrával – a vezető ombudsmannak két helyettese lesz – igazán egységes intézmény jön létre. Annak viszont nem örülne, „ha ez mindössze egy közös fejlécben testesülne meg”, és minden maradna a régiben. A jelenlegi törvénytervezetet összességében jó kiindulópontnak tartja.

Az [origo] korábbi cikke szerint a mostani biztosok többsége felháborodott az egységesítési terveken, mert állításuk szerint a erről velük egyszer sem egyeztettek (erről bővebben itt olvashat).

Ugyancsak lényeges újítás, hogy a hatóságokon és közszolgáltatást végző szerveken kívül, bizonyos kötött feltételek mellett, az ombudsman eljárást indíthat magánintézményekkel – cégekkel, bankokkal, biztosítókkal, társadalmi szervezetekkel – szemben is a természetes személyek nagyobb csoportjait érintő jogsértés esetén.

A biztos szerint mindezek mellett az ombudsman hivatala az Alkotmánybíróság egyfajta „ügyfélszolgálati irodájává” is válik. Korábban minden állampolgár az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordulhatott, hogy egy jogszabály utólagos alkotmányjogi normakontrollját kérje. Ezt a lehetőséget az új alaptörvény megszüntette, csökkentette azok számát, akik ilyen módon az Ab-hoz fordulhatnak. A kormány az állampolgári jogok országgyűlési biztosát tette meg annak a „szervnek”, amely ezentúl felveszi ezeket a panaszokat, és továbbítja az Ab-hoz. Sok ezer panaszról van szó, ez nagy ügyforgalom-növekedést fog jelenteni – mondta Szabó Máté.”

Forrás:
Szabó Máté biztosnak tetszik az ombudsmani rendszer átalakítása, [origo], 2011. június 20.