Skip to main content
közigazgatás: magyar

Újraélesztenék a járási rendszert

By 2011. augusztus 24.augusztus 29th, 2011No Comments

„Már elkészült egy előzetes koncepció, amelyet ősszel bocsátanak társadalmi vitára. Vas megyében korábban három ilyen körzet működött, hogy most hányat szerveznek újjá, azt a vita lezárultát követően hozza nyilvánosságra a kormányhivatal.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter július 15-én mutatta be a kormányhivatalok vezetőinek azt az előzetes koncepciót, amely a járások létrehozásáról szól. A tanulmány az ország minden megyéjében felmérte és megjelölte a lehetséges járási székhelyeket. A járások létrehozásánál a történelmi tradíciókat, a földrajzi adottságokat, a népességszámot, a megye településszerkezetét és az adott város gazdasági, közigazgatási potenciálját veszik figyelembe. Vas megyének jelenleg 9 kistérsége van, de hogy ezek helyett hány járás szerveződik, arról a kormánymegbízott még nem beszélt.

Harangozó Bertalan – kormánymegbízott, Vas Megyei Kormányhivatal
„Egyrészt a kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek területi hálózatára, és az okmányirodákra épül a járási hivatal. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül mindenhol, ahol okmányiroda működik, járási székhely lesz, de én azt remélem, hogy a Vas megyei településszerkezet és a történelmi tradíciók, az identitáshordozó szerepkör kapcsán minél nagyobb számú járás fog Vas megyében megszerveződni.”

A tervezetről társadalmi vita kezdődik szeptemberben, annak lezárultával dől el, hogy megyénként hány járási székhelyet hoznak létre. A teljes járási hivatali rendszer felállítása 2013 végére fejeződhet be.”

Forrás:
újraélesztenék a járási rendszert, Szombathelyi Televízió, 2011. augusztus 19.

Close Menu