Skip to main content
közigazgatás: magyar

Javaslat a kormányzati stratégiai irányítási rendszer létrehozására

Szerző: 2011. december 2.One Comment

„Átfogó kormányzati stratégiai irányítási rendszer készül, amelynek keretében az Új Széchényi Tervvel, a Széll Kálmán Tervvel, a Magyar Munkatervvel, a Magyary Programmal és más szakpolitikai programokkal megalapozott 2020-ig szóló középtávú nemzeti stratégiák kidolgozása megvalósulhat. A stratégiai tervezési a központi közigazgatás tervezési- végrehajtási-ellenőrzési mechanizmusát hatékonyabbá, átláthatóbbá teszi. Az erről szóló kormányrendelet-tervezetet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elkészítette. Felhívjuk a figyelmet, hogy az előterjesztés egy tervezet, ezért ebben a formájában nem tekinthető a kormány álláspontjának.

Az előterjesztés célja – a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programban előírt intézkedés teljesítésével – egy új kormányzati stratégiai irányítási rendszer bevezetése, amely a stratégiák és programok kidolgozásán túl nagy hangsúlyt fektet az elfogadott dokumentumokban foglaltak összehangolására, végrehajtására és ezek nyomon követésére. A kormányzati stratégiai irányítás megújítása képes lesz megerősíteni a központi közigazgatás előretekintő képességét, a célvezérelt működés révén növeli az állam teljesítményét, valamint javítja a beavatkozások eredményességét.
A kormányzati stratégiai irányítási rendszer egységes szempontokat, elveket, fogalmakat határoz meg egy-egy stratégiai dokumentum típus kidolgozására, nyomon követésére, értékelésére és felülvizsgálatára. Ennek keretében a közigazgatási stratégiai (szakpolitikai és intézményi) tervezés során használható tervdokumentumok formai és tartalmi követelményeit, valamint illeszkedésük, kidolgozásuk, egyeztetésük, elfogadásuk, beszámolás-értékelés és közzétételük részletes szabályait határozza meg.

A stratégiai irányítás növeli a cselekvőképességet azzal, hogy biztosítja a szűkös nemzeti költségvetési és uniós támogatások tudatos felhasználását, lehetővé teszi a szervezeti és személyi elszámoltathatóságot a végrehajtás egyértelmű megtervezésével és nyomon követésével.

A közigazgatási szakpolitikai és intézményi stratégiai tervezési eljárás szabályairól szóló kormányrendelet-tervezet a stratégiai tervdokumentumok kidolgozásának, előterjesztésének, egyeztetésének, valamint a stratégia végrehajtásának, nyomon követésének, értékelésének és felülvizsgálatának keretrendszerét adja meg. Ennek alapján 2012. január 1-je után a tervezett stratégiákat ezen kormányrendelet rendelkezéseinek figyelembevételével kell kidolgozni.

A tervezet definiálja azokat az alapelveket és a stratégiai dokumentumokra vonatkozó általános szabályokat, amelyeket az egyes dokumentumok elkészítése során figyelembe kell venni, így megteremtve egy egységes szempontrendszert, amely mind a stratégiai tervezést, végrehajtást, mind a monitoringozást hatékonyabbá teszi.

Alapelv, hogy a stratégiai dokumentumok végrehajthatóak legyenek, hogy a pénzügyi ráfordításoknak arányban álljanak az elérni kívánt eredményekkel, a stratégiai dokumentumban szereplő adatoknak, információknak megfelelőnek, relevánsnak és megbízhatónak kell lennie. Alapelvként kerül rögzítésre, hogy csak olyan kötelező stratégiai tervdokumentum terjeszthető elfogadásra, amely bemutatja a dokumentumban foglaltak megvalósításának finanszírozási tervét is. Ezeken felül törekedni kell a fenntartható eredmények elérésére és az együttműködésre.

A tervezet egységesen határozza meg a különböző elnevezésű stratégia tervdokumentumokat, annak alapján, hogy azok milyen időtávra szólnak, milyen célok mentén vezéreltek, továbbá egységesen határozza meg azok előkészítésére, nyomon követésére, értékelésére, felülvizsgálatára vonatkozó szabályokat.

A tervezet meghatározza az egyes stratégiai tervdokumentum típusok közötti hierarchiát is, amelynek értelmében az alacsonyabb szintű dokumentumok a magasabb szintű dokumentumokkal és egymással nem lehetnek ellentétesek. A tervezet ennek értelmében nemzeti középtávú stratégiáról, miniszteri programról, szakpolitikai stratégiáról, szakpolitikai programról, intézményi stratégiáról, minisztériumi munkatervről és intézményi munkatervről rendelkezik.

Az észrevételeket 2011. december 10-ig várjuk a zsolt.karasz@kim.gov.hu email címre.”

Forrás:
Javaslat a kormányzati stratégiai irányítási rendszer létrehozására, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2011. november 30.
A konzultációs dokumentum letöltése (zip)