Skip to main content
közigazgatás: magyar

A budapesti területi közigazgatás átszervezéséről

Szerző: 2012. január 26.No Comments

„A fővárosban hét körzet lesz, hét kormányhivatallal, amelyhez egyenként 220-240 ezer ember tartozik. Az ingatlanokról most folynak a tárgyalások, a Nyugati térnél, az Őrs vezér vagy a Bosnyák térnél, a kőbányai Liget térnél, a Boráros térnél, a Móricz Zsigmond körtérnél, a belvárosban és a Széll Kálmán térnél lesz egy-egy hivatal, mondta lapunknak a majdani hét körzetet összefogó fővárosi kormányhivatal vezetője, Pesti Imre.

Pesti szerint a körzeti hivatalok elhelyezésével nem lesz különösebb gond, mert folyamatosan szabadulnak fel önkormányzati ingatlanok. A kerületi önkormányzatoknak ugyanis a körzeti kormányhivatalok 2013 január 1-i megnyitásával folyamatosan egyre kevesebb feladatuk lesz. A tervek szerint átvennék az önkormányzatoktól a hatósági munkát az építésügytől a környezetvédelemig, így például az építési engedélytől kezdve a jogosítványért (minden hatósági dokumentumért) a kormányhivataloknál kell majd kopogtatni az állampolgárnak.

Ez nem jelenti azt, hogy a kerületi okmányirodából be kell majd békávézni a lakóhelytől esetleg messzebb eső kormányhivatalba, egyrészt ugyanis a kerületi okmányirodák továbbra is működnek párhuzamosan, másrészt pedig a kormányhivatalok a terv szerint fokozatosan átveszik az okmányirodákat, ügyfélszolgálatokat a kerületektől.

És hogy mit szólnak ehhez jelentős hatáskörcsökkentéshez a kerületi önkormányzatok? Megpróbáltuk megtudni. Több polgármestert – különböző pártokhoz tartozókat – megkerestünk, sőt a kerületek önkormányzati szövetségét, a BÖSZ-t is megpróbáltuk megszólaltatni, de mindenki rendkívül óvatos volt. Az általános válasz szerint mindenki határidőre elkészíti a véleményezését (január 29-re), de még korai nyilatkozni róla.

Pesti Imre szerint a megyékben már lezajlott hasonló folyamatoknak az a tanulsága, hogy bár eleinte akadhat némi ellenállás, a végén nem fogják bánni az önkormányzatok az átalakítást. A helyi ügyek (például a helyi adók beszedése, településfejlesztés, közlekedési, köztisztasági feladatok) pedig továbbra is polgármesteri hivataloknál maradnak.

A kormány.hu-n közszemlére bocsájtott terveket január 29-ig lehet véleményezni, a törvényjavaslat várhatóan 2012 februárjában kerül az Országgyűlés elé, a járási székhelyeket és illetékességi területet meghatározó kormányrendeletet pedig várhatóan június végén fogadja el a kormány.

A kormányhivatalok megerősödése a fővárosi önkormányzatot annyiban érinti, hogy 2013 januárjától automatikusan átkerülnek hozzájuk a fővárosi tulajdonú oktatási és szociális intézmények. Az önkormányzat azonban visszaigényelheti azokat az intézményeket, amelyekhez ragaszkodik, és bizonyos feltételek teljesülése esetén vissza is kaphatja. Mint azt a főpolgármesteri hivatalban megtudtuk, most kezdődtek el azok a felmérések, tárgyalások, amelyek alapján majd kijelölik, melyik intézményeket kérik majd vissza.”

Forrás:
Jönnek a modern kori szolgabírók, Tenczer Gábor, Index.hu, 2012. január 25.