Skip to main content
közigazgatás: magyar

A közigazgatási reformról tanácskoztak

Szerző: 2012. március 1.No Comments

„A közigazgatási reform kiemelt feladata a járási hivatalok létrehozása, mondta Demeter Ervin kormánymegbízott azon a fórumon, amit kedden délelőtt tartottak a miskolci Andrássy kúriában.

A járási hivatalok létrehozását törvénnyel kell rendezni, egyelőre azonban még tart a vita arról, hogy annak vezetői politikusok vagy szakemberek legyenek-e? Még az is nyitott kérdés, pontosan mik lesznek a feladataik, mondta Demeter Ervin. A járási rendszer 2013. január elsejei bevezetéséhez még a parlamentnek 82 törvényt és ezres nagyságrendű kisebb szabályozót kell módosítania. Ha megindultak a járási hivatalok, szeptemberre mindenhol be kell vezetniük az egyablakos ügyintézést.

A mostani elképzelések szerint megyénkben 15 székely körül alakítanák ki a járásokat, de még van néhány nyitott kérdést. A Bodrogközben élők önálló járást szeretnének cigándi központtal, amit Demeter Ervin szerint is indokol a tájegység, illetve az ottani települések közötti távolságok, és ha lesz rá lehetőség, a cigándi járást mindenképpen kialakítják. A másik, egyelőre vitatott terület a legkisebb tervezett járás, a gönci; az itt élők szeretnék, ha a jelenlegi Hegyköz-Abaúji kistérséghez igazodnának a járási határokat, ám ehhez Abaújszántón egy kormányablakot kellene létre hozni. Demeter Ervin lát esélyt a reális kérések teljesítésére, ám ha minden megye újabb és újabb igényeket támaszt, és plusz járások kialakítását kéri, könnyen lehet, hogy a kormány megmakacsolja magát, és a jelenlegi elképzeléseknek ad zöld utat.”

Forrás:
A közigazgatási reformról tanácskoztak, Borsod Online, 2012. február 29.