Skip to main content
közigazgatás: magyar

A legnagyobb és a legkisebb járás is megyénkben lesz

Szerző: 2012. március 1.No Comments

„Az ésszerű javaslatokat elfogadják a közigazgatási reform során, mondta a kormánymegbízott.

Az államigazgatási reform a középszintű államigazgatási szervek átalakítását is magában foglalja, mondta Demeter Ervin kormánymegbízott egy kedden, ebben a témában megtartott fórumon, amelyen főleg településvezetők voltak jelen, és ahol az is elhangzott: megyénkben lesz a legnagyobb járás – a miskolci 250 ezer emberrel –, és a legkisebb – a gönci, amiben valamivel több mint 8000 ember él.

Jövő év január elsejétől megnyitnak a járási kormányhivatalok. Az állami igazgatás eszközrendszerét működtetni kell, ehhez rendelkeznek költségvetéssel is. A kormányhivatal dolga a kormányzati döntések végrehajtásának koordinációja. Újfajta hozzáállást tükröz, hogy elindultak a kormányablakok, melyeknek két fejlődési iránya lehet: bővülhetnek az ügyfélkörök, és lehetőség nyílik a területi fejlesztésre. A cél, hogy jövő őszre mindent el lehessen intézni a kormányablakoknál. Demeter Ervin kiemelkedő feladatnak nevezte a járási hivatalok létrehozását, melyekben még vannak vitás kérdések.
A rendezvényen részt vevők kérdéseket is intéztek a kormánymegbízotthoz. Felmerült például, hogy ha az iskolája üzemeltetését az önkormányzat látja el, számíthat-e állami támogatásra? Demeter Ervin elmondása szerint az állam fizeti a pedagógusokat, az önkormányzat az épület fenntartását.

Vass Lajos, Sajókápolna polgármestere az iránt érdeklődött, hogy Sajólászlófalva és Sajókápolna – amit a kazincbarcikai járáshoz csaptak – nem tartozhatna-e inkább a többi pitypalatty-völgyi településsel együtt a miskolci járáshoz? Ennek Demeter Ervin nem látta semmi különösebb akadályát. Felmerült kérdésként, hogy az ügyfél átjárhat-e a közelebbi kormányablakhoz? A kormánymegbízott szerint erre is lehetőség nyílik majd, hiszen a közigazgatási reform legfontosabb célja az ügyfélközpontú ügyintézés megteremtése.”

Forrás:
A legnagyobb és a legkisebb járás is megyénkben lesz, Borsod Online, 2012. február 29.