Skip to main content
közigazgatás: magyar

A járások „mini kormányhivatalok” lesznek

Szerző: 2012. április 19.No Comments

„A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője szerint a januártól működő járási hivatalok gyakorlatilag olyan „mini kormányhivatalok” lesznek, ahol a jelenleginél jobb és hatékonyabb ügyintézést tudnak majd biztosítani az állampolgároknak.

Tarnai Richárd kormánymegbízott erről szerdán, a témában tartott budapesti konferencia sajtótájékoztatóján beszélt. A közigazgatás átalakításáról szólva a hivatalvezető úgy fogalmazott: a cél az, hogy a korábbi, „sokszor sóhivatali világnak, aminek hagyományai vannak Magyarországon, véget vessünk”.

Közlése szerint az átalakítás három lépcsőben zajlik; ezek közül az első, a kormányhivatalok létrehozása 2011. január 1-jével már megtörtént. Ekkor a korábbi szakigazgatási szerveket és a közigazgatási hivatalokat lényegében a kormányhivatalok alá szervezték. A szakigazgatási szervek megőrizhették a szakmai önállóságukat, de a „funkcionális feladatokat”, így például a beszerzéseket egységesítették. Tarnai Richárd hozzátette: csak Pest megyében három hónap alatt 1,8 milliárd forintot spóroltak szerződések megszüntetésével vagy módosításával.

A kormányhivatal vezetője az újpesti városházán, a Károli Gáspár Református Egyetem állam- és jogtudományi karának szervezésében tartott rendezvény szünetében újságírók előtt arról beszélt, az átalakítás második lépcsője a megyei önkormányzatok intézményfenntartói feladatainak az átvétele volt 2012. január 1-jén; a megyei szociális és oktatási intézmények ekkor kerültek a kormányhivatalokhoz.

Tarnai Richárd ezzel összefüggésben azt mondta, az átvétel sikerességét jelzi az is, hogy azóta minden iskolában, szociális intézményben van fűtés, étkezés és világítás. Ezzel arra utalt, hogy a megyei önkormányzati fenntartás idején több intézményben is problémák voltak, forráshiány miatt.

Kitért arra: az átalakítás harmadik lépcsője a járások kialakítása lesz 2013 januárjától. Ennek, mint fogalmazott, egyetlen oka van, az, hogy az embereknek ne kelljen 25-felé rohangálniuk az ügyeik intézésével. Hozzátette: az egyszerűbb ügyeket továbbra is a helyi önkormányzatoknál lehet majd intézni, míg a bonyolultabbakat a járási központokban. A kormánymegbízott közlése szerint a járási hivatal „gyakorlatilag, kicsi túlzással mini kormányhivatal lesz”; annak lesz törzshivatala, és lesznek szakigazgatásiszerv-kirendeltségei.

Tarnai Richárd az önkormányzati gazdálkodás változásait érintő kérdésre válaszolva azt mondta, ahhoz, hogy egy önkormányzat hitelt vehessen fel, a jogszabályok szerint már állami hozzájárulásra, azaz az adott kormányhivatal vezetőjének a hozzájárulására van szükség. Elmondta, az eddigi tapasztalatok alapján úgy látja, már önmagában az a tudat, hogy az állam kontrollt gyakorol az önkormányzati hitelfelvétel felett, jótékony hatást gyakorol az önkormányzatok gazdálkodására.

A sajtótájékoztatón szó esett a szigetszentmiklósi iskolaigazgatói kinevezés ügyéről is. A kormányhivatali vezető kérdésre válaszolva elmondta, a történteket kivizsgáltatta, és ennek alapján azt állapították meg, hogy minden a jogszabályok maradéktalan betartásával történt. Elmondta, nem igazgatói megbízás történt, hanem mindössze négy hónapra, egy átmeneti időszakra, a nyílt pályázat lezárultáig valakit megbíztak az iskola vezetésével.

A szakmai konferenciát szervező egyetemi kar dékánja Antalóczy Péter a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a mostani közigazgatási átalakítással lényegében állami szerepváltás történik. Mint mondta, az állam az eddigi „éjjeliőr” szerepét elhagyja, és a jövőben fokozott felelősséget kíván vállalni a köz javaiért, azok hatékony felhasználásáért. Hozzátette, mindez egy radikális változást jelent, ám véleménye szerint a jelenlegi mikro- és makrogazdasági helyzetben e lépések megtétele elkerülhetetlen, és ezt a történelmi helyzetet a mostani kormány felismerte.”

Forrás:
A járások „mini kormányhivatalok” lesznek, HVG.hu/MTI, 2012. április 18.