A Google Apps rendszerére tér át az amerikai belügyminisztérium

„Az 90 000 munkatársa a jövőben nem a Microsoft irodai megoldását, hanem a Google Apps for Government nevű elektronikus levelező és irodai rendszert fogja használni.

Az üzlet nyertese a keresőcég mellett az Onyx Networking. A szerződés hét évre szól és az értéke 34 872 728 dollár. A hír egyben azt jelenti, hogy a Google és az Onyx a korábban biztos befutónak tűnő Microsoft orra elől halászta el a megbízást.

Eredetileg már tavaly január 25-én el kellett volna dőlnie, hogy melyik IT-óriás nyeri meg az amerikai belügyminisztérium pályázatát, azonban a Google már 2010 novemberében beperelte a szaktárcát azért, mert az álláspontja szerint előnyben részesítette a Microsoft Business Productivity Online Suite Federal (BPOS) megoldását más levelezőszoftverekkel és azonnali üzenetküldőkkel szemben. A konszern úgy érvelt, hogy ezzel a döntéssel a belügyminisztérium megsértette a szabad piaci versenyhez fűződő jogot és a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályokat. Emellett azt állította, hogy saját megoldása, a Google Apps ugyanúgy képes lenne megfelelni a szaktárca igényeinek. Ezt egyébként a szaktárca IT-illetékesei is megerősítették a cég képviselőivel folytatott megbeszéléseken.

A per során az első fokon eljáró bíróság a vállalatnak adott igazat. A Google és az Onyx visszavonta a keresetét, miután a minisztérium megváltoztatta a pályázati feltételeket és meghosszabbította az eredetileg kitűzött a határidőt. Végül a pályázaton a Google és az Onyx közös ajánlata nyert. A Google Apps for Government online szövegszerkesztőt, naptárat, levelező- és chatrendszert egyaránt tartalmaz. Az új szolgáltatás az év végétől lesz elérhető a minisztériumi dolgozók számára. A hivatalban eddig hét különböző levelezőrendszert használtak. A váltásnak köszönhetően a kabinet 2020-ig 500 millió dolláros megtakarítást remél.

A döntés egyben azt jelenti, hogy az amerikai belügyminisztérium lesz a legnagyobb olyan kormányhivatal, amely a Google megoldását alkalmazza. A rendszert jelenleg a National Oceanic and Atmospheric Administration (NOAA) és a General Services Administration (GSA) használja.”

Forrás:
A Google Apps rendszerére tér át az amerikai belügyminisztérium, Berta Sándor, SG.hu, 2012. május 7.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.