Skip to main content
közigazgatás: magyar

Nincs bajban a költségvetés – Hevesben

Szerző: 2012. május 7.No Comments

„Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elkészítette a hatvani önkormányzat gazdálkodásáról szóló jelentést. Az abban foglalt ajánlások 90 százalékának már eleget tett a város – mondta Szabó Zsolt polgármester.

Az ÁSZ következtetése szerint Hatvan pénzügyi egyensúlya középtávon veszélyeztetett. Az vizsgálatok óta eltelt időszak döntése nyomán ez a megállapítás a polgármester szerint már egyáltalán nemidőszerű.
– Az eltelt másfél évben meghoztuk a büdzsé stabilitását célzó döntéseket. A számvevőszéki vizsgálat a 2007-2010 közötti időszakra terjedt ki; a korábbi városvezetés által felvett áthúzódó hitelek okozták a nehézségeket, de azóta egyensúlyba került a költségvetés.

Szabó Zsolt szerint az ÁSZ által megjelölt területeken 80-90 százalékban rendezték a problémákat, aminek köszönhetően már tavaly sem volt gond a pénzügyi egyensúllyal, s a javulás trendje azóta még szembetűnőbb. Az idei költségvetést is működési hiány nélkül fogadták el.

Az ÁSZ ajánlásában szigorú javaslatok szerepelnek arra vonatkozóan, hogy ne boruljon fel a mérleg. Főként az önként vállalt feladatok ellátásának finanszírozására hívják fel a figyelmet…

– E téren nem vagyunk hajlandók kompromisszumra. Nem mondunk le az ingyenes iskolatejről, a HIP-védőoltásról, a szociális kártyáról, az uszodáról, s a bölcsődei díjakat sem emeljük. Majd az egyéb területeken addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér – jelentette ki Hatvan első embere.”

Forrás:
Nincs bajban a költségvetés, heol.hu, 2012. április 28.