közigazgatás: magyar

Szabó Erika: országosan 300 kormányablak jön létre

Szerző: 2012. június 11.No Comments

„A járási szervezetben összesen 300 kormányablak jön létre a jövő év végéig – mondta Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára pénteken Tatán.
Az államtitkár – a Magyary Zoltán-emlékkonferencián, ahol a közigazgatás korszerűsítéséről és a járások funkciójáról tartott előadást – hangsúlyozta: a kormányablakok javítják az állam és a polgárok kapcsolatát.

Minden településen, amely járási székhely lesz és minden településen, ahol most okmányiroda működik, lesz kormányablak – ismertette. Elmondta: az okmányirodák a kormányablakká fejlesztéssel minden államigazgatási hatósági ügyben illetékesek lesznek és az egyablakos ügyintézéssel nagymértékben javul az ügyfelek kiszolgálása.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a járási rendszer kialakításával a jegyzőknél csak azok a feladatkörök maradnak, amelyek helyismeretet igényelnek. Példaként az adóigazgatást, az anyakönyvi szolgáltatást, illetve az építésügyet említette.

A kialakítandó járások a harminc évvel ezelőttiektől abban különböznek, hogy ezek nem közigazgatási egységek, hanem az állam legkisebb államigazgatási területi egységei – fejtette ki Szabó Erika, hozzátéve: önkormányzati szint nem épül rájuk, “működésükben választott testület nem jelenik meg”.

Az átalakítás célja – mutatott rá az államtitkár -, hogy az állam igazgatási feladatait “a saját rendszerén keresztül lássa el”.

Az egyablakos ügyintézés előnyeit nyújtó kormányablakok két műszakban, reggel nyolctól este nyolcig fogadják a hozzájuk forduló állampolgárokat – tájékoztatott.”

Forrás:
Szabó Erika: országosan 300 kormányablak jön létre, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2012. június 8.