Skip to main content
egészségügyközigazgatási informatika

Jövőre e-recepten válthatunk gyógyszert

Szerző: 2012. június 17.No Comments

„A következő hetekben kiírhatják az e-receptet megalapozó projektek pályázatait, így az elektronikus vényt jövőre már a gyakorlatban is ki lehet próbálni

Surján György, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség-, és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) megbízott főigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: a napokban egy szakmai megbeszélésen észt kollégája ismertette az országában működő elektronikus egészségügyi programokat, köztük az e-recept bevezetésének tapasztalatait. Bemutatott egy olyan szoftvert is, amelyet akár Magyarországon is hasznosítani lehet, s azáltal sokkal egyszerűbben meg tudják valósítani az e-recept működésének minimális technikai előfeltételeit, köztük az elektronikusan elérhető gyógyszeradatbázist, illetve a gyógyszerírásra jogosult személyek elektronikusan elérhető adatbázisát.

A következő hónapokban dől el, hogy Magyarországon tudják-e hasznosítani az Észtországban kifejlesztett szoftvert, amely sokkal takarékosabb megoldás lenne, mintha a nulláról kellene kezdeni a munkát – hangsúlyozta Surján György. Az észt kolléga előadásából megismerhették az e-recept észtországi bevezetésének „gyermekbetegségeit” is, így például, hogy a hónap elején, ötödike körül nagy leterheltség keletkezett a rendszerben, mivel a nyugdíjasok ekkor kapták meg nyugdíjukat, s rögtön mentek a patikába kiváltani gyógyszereiket.

A főigazgató-helyettes úgy véli: technikai probléma bármikor felmerülhet, ezért a papíralapú gyógyszerfelírás lehetősége hosszú távon sem fog megszűnni. Az észteknek arra is van megoldásuk, ha esetleg a gyógyszertárban áramszünet lenne, s emiatt nem férnek hozzá az elektronikus adatbázishoz. Ebben az esetben a patikus telefonon felhív egy központot, ahol a beteg adatai alapján elmondják, hogy számára milyen gyógyszer adható ki.

Kérdéses az e-recept bevezetése kapcsán, hogy miként oldják meg, ha a beteg helyett valaki más váltja ki a gyógyszert. Észtországban ez úgy működik, ha valaki bemegy a gyógyszertárba, meg kell mondani a betegazonosítóját, továbbá saját magát is hitelesen azonosítania kell. Így mivel minden gyógyszerről rögzítik, hogy ki vette fel, megelőzik a visszaéléseket. Emellett viszont a beteg rendelkezhet úgy is, hogy csak ő, vagy az általa megnevezett emberek válthatják ki gyógyszereit – tette hozzá a főigazgató-helyettes.

Surján György elmondta, hogy az észt rendszerben nincs úgynevezett interakciós adatbázis, amely azt jelzi, hogy mely gyógyszereket lehet együtt adni, melyeket nem. Kiemelte: világszerte sok komplikációt, illetve halálesetet okoz a nem megfelelő gyógyszerelés, nagy részük ilyen interakciós probléma.

A GYEMSZI és az egészségügyi államtitkárság ezért egyetért abban, hogy az elektronikus vényíró rendszernek nem csupán az adatok kezelésében, hanem a hibás döntések kiszűrésében is segítenie kell – hangsúlyozta Surján György.”

Forrás:
Jövőre e-recepten válthatunk gyógyszert, HVG.hu/MTI, 2012. június 17.