Skip to main content
gazdaság

A BpMenetrend sztori

Szerző: 2012. július 13.július 15th, 2012No Comments

„Azt hiszem kevés olyan budapesti iPhone/Android tulajdonos van, akinek a telefonján ne lenne ott a BpMenetrend (iOS / Android) – ez az a program, amivel egyszerűen lehet közösségileg közlekedni a városban. Van szerencsém ismerni az alkalmazás fejlesztőjét Kovács “szotyi” Pétert …, akivel még tavasszal beszélgettem arról, hogy merre tart a program és mi a jövője. Mint látni fogjuk, sajnos ez is egy olyan történet, ami lehetett volna más is, de bejött a komplexitás és talán a magyar valóság. Át is adnám a szót neki:

„Az egész onnan indult, hogy a barátnőm a város másik végében lakott, és éjszakánként mindig ki volt számolva, hogy érem el az utolsó buszomat. Akkoriban ezt nehéz volt, mert csak a BKV weboldaláról lehetett megtudni az időket, ami egy hol PDF, hol pedig mobilon használhatatlan HTML-es táblázat volt. Eszembe jutott, hogy milyen jó lenne egy app, amiben benne vannak a menetrendi táblák offline letöltve.

Akkoriban ismertük meg trn-t és neki is kedve volt egy jó natív appot designolni, úgyhogy beleugrottunk és elkezdtünk tervezni. Elsődleges cél az volt, hogy egyszerűen és intiutíven lehessen használni, aki már használt legalább egy iPhone-os programot, otthonosan mozogjon a képernyők között. A legnagyobb kihívás természetesen az adatok megszerzése volt. Ezek a BKV weboldalán hol PDF-ekben képként (!) voltak eltárolva, hol valami HTML táblában. Írtam egy feldolgozót, ami végigment az összes táblázaton és lementette a menthető adatot, aztán kézzel, sokszor külső segítséggel (barátnő, anyuka) lett betöltve a maradék PDF menetrend. Közben elkészült a design és utána maga a natív program, a BpMenetrend.

A kezdeti verzióban még nem volt frissíthető a menetrend, az adatok az első feldolgozásból lementett adatok voltak. Ezek persze elég gyorsan elévültek, ezért minél előbb frissíthető verziót kellett csináltunk. A sok publicitásnak köszönhetően a BKV is hallott rólunk és megkerestek minket. Sikerült megegyezni velük, hogy adják át nekünk folyamatosan az adatbázisukat. Közben elkészült egy Androidos verzió is a programból. A BKV-tól kapott adatbázis eléggé komplikált volt, ezért nekünk át kellett alakítani és optimalizálni, hogy még a régebbi telefonokon is gyors tudjon maradni.

A programért nem kértünk pénzt, sőt, még reklámokat sem raktunk bele, nekünk semmilyen bevételi forrásunk nem származott belőle. Nagyon sok erőforrást öltünk abba, hogy egy jó programot hozzunk össze, igazi szerelemgyerek volt. Hosszú távon sajnos ennek az lett az eredménye, hogy egyre kevesebb időt tudtunk a fejlesztésre fordítani, mert a megélhetésünkkel kellett elsősorban foglalkoznunk, pedig nagyon sok továbbfejlesztési lehetőség lenne még benne.

Időközben a BKK (Budapesti Közlekedési Központ) publikusan is kiadta a Google által favorizált formában a teljes menetrendi adatbázist, ami már megállóra pontosan tartalmazza a járatok érkezését.

Sajnos a program megelőzte a korát, mert az adatbázis réteget teljesen újra kellene írnunk, hogy használni tudjuk az új formátumot, ezért inkább egy gyorsabb utat választottunk: a pontos adatbázist alakítjuk át a program eddig is használt formátumára. Ez azt eredményezi, hogy friss adataink vannak, de nem teljesen pontosak.

Mivel még mindig mi vagyunk a legelterjedtebb és legjobban szeretett menetrendi program a városban, ez a pontatlanság eljutott a BKK fülébe is. Találkoztunk velük és elmeséltük az egész sztorit, de sajnos nem akarnak vagy tudnak segíteni, de azt szeretnék, hogy változtassuk át a programot az új adatbázisformátumra.

Itt tartunk most. Még nagyon sok potenciál lenne a programban (az offline útvonaltervezés prototípusa már kész van), de megfelelő befektetés nélkül nem tudunk továbbhaladni. Eddig nem sikerült megfelelő üzleti tervet kitalálnunk: lehetne fizetős és reklámokat tartalmazó verzióra is átállni, de sajnos Magyarországon a program eladásokból nem lehet eltartani egy programfejlesztést. A reklámok megölnék az offline funkcionalitást, számításaink alapján nem hoznának akkora bevételt, és személy szerint nem szeretném elcsúfítani a programot velük.

Mi azt látjuk, hogy elkezdődött egy pozitív fejlődés a BKK-nál, de sajnálatos módon a kicsiket kihagyják belőle, és megint valami hétköznapi ember számára felfoghatatlan összegű fejlesztés zajlik (sokszor külföldi fejlesztők bevonásával).”

Ez nagyjából a BpMenetrend története. A BKK tényleg jó viszonyban van szotyiékkal…de a BKK azon túl, hogy megnyitja az adatokat (aztán csináljon vele aki amit szeretne), nem ebben az irányban gondolkodik. Pedig tényleg itt van egy közhasznú és minőségi alkalmazás, ami már most létezik és mindenki használja is.

Egy ideális világban nagyobb piacon lennénk, lenne értelme annyi pénzért árulni, hogy a fejlesztés költségei visszajöjjenek, de egy ideális világban talán annyi is elég lenne, hogy a BKK felkarolja a projektet, megvegye a szoftvert és rakjon a fejlesztésbe annyi pénzt, hogy egy tényleg korszerű és használható, méltó alkalmazás legyen belőle – én mindenesetre látnám a programban a fantáziát, nem véletlenül mentem el hozzájuk, nem véletlenül készítettem ezt a riportot. De nem lehet a BKK-t ezért hibáztatni, komplex rendszert üzemeltetnek, big € projektek, más a prioritásuk, nyilván fognak valami saját mobil alkalmazást is készíttetni előbb-utóbb…”

Forrás:
A BpMenetrend sztori, Plastik média, 2012. július 12.