gazdaságközigazgatás: külföldöntársadalom

Ország-fejlődés, stratégia, jó kormányzás – Finnország esetének tanulságai a SITRA modelljén keresztül

Szerző: 2012. július 15.No Comments

„Május 21-én a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány a Közép-Európai Egyetem EU Bővítési Tanulmányok Központjával (CENS) közösen rendezte meg Mikko Kosonen, a SITRA elnökének előadását, mely az “Ország-fejlődés, stratégia, jó kormányzás – Finnország esetének tanulságai a SITRA modelljén keresztül” címet viselte…Mikko Kosonen beszédében mindenek előtt röviden bemutatta a SITRA-t és tevékenységi körét (angol nyelvű prezentációt lásd alább). Elmondta, hogy a SITRA közalapítványt “a holnap sikeres Finnországának építéséért” hozták létre. Tevékenysége új működési modellek létrehozására irányul, ill. arra, hogy az üzleti életen keresztül segítse elő a fenntartható jólétet és fejlődést. Hangsúlyozta, lehetséges a növekedéssel, az innovációval és a fejlődéssel párhuzamosan megoldani a társadalmi, ökológiai és fejlődési kérdéseket. Emellett kiemelte, eljött az ideje a vezetési paradigmák újragondolásának, és hogy a jó kormányzás fontosabb, értékesebb mint az erős kormányzás. E célok elérésének érdekében részletesen kifejtette a “stratégiai agilitás” új elvének szükségésségét. Végül Kosonen úr azzal zárta előadását, hogy minden országnak szüksége lenne egy saját SITRA-ra. ”

Forrás:
Ország-fejlődés, stratégia, jó kormányzás – Finnország esetének tanulságai a SITRA modelljén keresztül, Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány, 2012. július 16.
Prezentáció (pdf)