Skip to main content
közigazgatás: magyar

Közigazgatási életpályamodell kialakítását tervezik

Szerző: 2012. november 1.No Comments

„A közigazgatási életpályamodell kidolgozásának és működtetésének szükségességére hívta fel a figyelmet Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke a III. Kormányzati Karrier Expón, melyet több mint 70 minisztérium, civil szervezet és államigazgatási szerv részvételével rendeztek meg október 27-én, a Millenárison.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kezdeményezésére létrejött Kormányzati Karrier Expót harmadik alkalommal rendezték meg; több mint 70 kállító – minisztériumok, államigazgatási szervek, civil szervezetek – részvételével. A rendezvény egyik kiemelt célja, hogy felhívja a látogatók figyelmét: a közhiedelemmel ellentétben a közigazgatás korántsem unalmas, szürke szféra, akik benne dolgoznak, azok a közjóért tevékenykednek – hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes hozzátéve, hogy a közigazgatásban nemcsak jogszabályi, hanem „nemzedéki megújulás” is folyamatban van.

Szakmai gyakorlat külföldön
Október 27-től érhető el a 3. Közigazgatási Ösztöndíj pályázati kiírása, melyben a keretek megmaradnak – a hazai és külföldi program után ismét egy hazai programrész zárja majd a tíz hónapos ösztöndíjat – ugyanakkor, újdonságként jelenik meg, hogy kibővítették a külföldi gyakorlat letöltésének idejét. Emellett új elemként jelenik meg, hogy az ösztöndíj zárásaként a programban résztvevőknek vizsgát kell tenniük – ismertette a változásokat Hidas János. Tavaly csaknem 700 jelentkező közül 150 ösztöndíjast választottak ki, ők jelenleg két hónapos külföldi szakmai gyakorlatukat töltik. A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) vezetője egyúttal a közigazgatási életpályamodell kidolgozásának és működtetésének szükségességére is felhívta a figyelmet.

A közigazgatás csapatmunka
„A kormánytisztviselő olyan, mint a hangversenyzongora: felkészült, etikus, a működés minden egyes szegletét ismeri, hogy mire a karmester, azaz a politikus megérkezik, a zongora fel legyen hangolva” – mondta dr. Jávor András, a Magyar Kormánytisztviselői Kar Előkészítő Bizottság elnöke. Hozzátette: a kormánytisztviselők a közjót szolgálják, a jogszabályok kapcsán pedig elsődlegesen az állampolgárt tartják szem előtt. A közigazgatás változásai kapcsán elmondta: a rendszerváltozás új minisztériumi struktúrát és munkamódszert hozott, a központi közigazgatás ekkor fogalmazódott meg, és ekkor jelentek meg az ágazati államtitkárok.

A kormányzat célja – melyhez hozzájárul a megrendezett expo –, hogy behozza a fiatal generációt a közigazgatásba, átadja a tapasztalatokat. „A folyamatos közigazgatás felépítése fontos, mely habár egyének feladata, mégis csapatmunka, ahol a szakpolitikai, jogi, gazdasági kérdések jelennek meg” – emelte ki Jávor András.

A jövő tekintendő megjegyezte: két év múlva elkötelezett, alázatos köztisztviselők dolgoznak a köz szolgálatában, akiket megbecsülnek a kollégák, a vezetők és főként a társadalom, illetve akik felelősségérzettel viseltetnek munkájuk iránt.

Dr. Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára hangsúlyozta: a minisztérium hét államtitkárságot fog össze, feladatuk az összehangolás, a koordinálás, illetve a back office feladatok ellátása.

„Szívesen alkalmazunk pályakezdőket, ugyanis ha nálunk tanulja meg a közigazgatás alapjait, sokkal inkább használható munkatárssá válik, mintha valahonnan máshonnan érkezik – például a versenyszférából vagy háttér- és partnerintézményeinktől. Nálunk a fiatal versenyképes tudást szerez, melyet bármely szektorban alkalmazni tud” – mondta dr. Lengyel Györgyi, aki a feladatok kapcsán kiemelte: „azt vallom, hogy egy-egy ügyet ne intézzünk, hanem elintézzünk”.

A jövőt illetően az államtitkár megjegyezte: cél, hogy az államigazgatásról alkotott kép árnyaltabbá váljék, illetve, hogy a hivatalban az állampolgár ne szükséges akadályt lásson, hanem azt, hogy érte szolgálnak. „Szeretném, ha minisztérium hét államtitkárságának lenne közös identitása, és hogy a terhek egyenlően legyenek elosztva” – tette hozzá az államtitkár.

Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára kiemelte: feladatuk a politikai döntésesek jogszabályi formába öntése, melyek között egyre hangsúlyosabb, hogy a megszületett törvényeket hogyan tudják végrehajtani. „Úgy vélem, akkor végezzük jól a munkákat, ha láthatatlanok vagyunk” – hangsúlyozta. A pályakezdőknek adott tanácsában kiemelte az erős elköteleződést a köz szolgálata iránt, illetve a tanulni és a dolgozni akarást. Hozzátette: a fiatalítás mellett céljuk a 40-50 év közöttieknek is állást nyújtani.

„Reméljük, hogy két év múlva átalakul a szervezetrendszer, egyszerűbb eljárások születnek, illetve, hogy az állampolgárokat képzett ügyintéző fogadja – 300 kormányablakban 3000 ügyintézési felület kapcsán. Szeretnénk továbbá, hogy a jogszabályok minden állampolgár számára érthetőek legyenek” – fejtette ki Biró Marcell.

A program folytatásaként katonai bemutatót tekinthettek meg a látogatók, valamint bemutatkozott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is, melynek három legfontosabb feladataként a belügyi, rendészet, a honvédtiszti, valamint a civil képzés összefogását jelölte meg Patyi András rektor és Molnár Zsolt ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka”

Forrás:
Közigazgatási életpályamodell kialakítását tervezik; edupress; 2012. október 29.