Megnyílik a postai piac a verseny előtt

„Az uniós postai liberalizációtól azt várják, hogy javítja a szolgáltatások színvonalát.

Hallgassa meg

Januártól idehaza is megnyílik a postai piac a verseny előtt, ahogy az korábban már több uniós országban is megvalósult. A postai liberalizációtól azt várják, hogy javul a szolgáltatások színvonala. A nemzetközi tapasztalatok ugyanakkor vegyesek. A piacnyitásról szóló törvény megalkotásával az Országgyűlés tisztázta és pontosította a szolgáltatások részletes szabályait – mondta a Kossuth Rádiónak a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató-helyettese. Puskás Margit kifejtette: az új jogszabály alapján állami monopóliumokat számolnak fel a postai szolgáltatások terén.

A változtatások nyomán – a megfelelő engedélyek birtokában – a jövőben bárki kézbesíthet például számlaleveleket és képeslapokat, mert az 50 gramm alatti küldemények esetében is megszűnik az állami monopólium. Az engedélyezési eljárásra azért van szükség, mert az államnak kell biztosítani azt, hogy az új piaci szereplők is megfelelő színvonalon végezzék a munkájukat – jelentette ki a vezérigazgató-helyettes, hozzátéve: az ügyben az NMHH lesz az illetékes. A futár- és gyorsposta szolgáltatások esetében ugyanakkor nem lesz szükség engedélyre.

A piacnyitás emellett nem azt jelenti, hogy alapjaiban változnak meg a posta működési körülményei, hiszen az árbevételek kétharmada jelenleg is versenypiaci szolgáltatásokból származik – közölte Puskás Margit. Várakozásaik szerint az új gyakorlat nem okoz komolyabb változásokat a fogyasztók életében sem. Ahol már liberalizálták a piacot, ott legfeljebb annyi történt, hogy az egyetemes szolgáltatások színvonala is javult – jegyezte meg. Kiemelte: az ügyfelek azt veszik majd észre, hogy például mellettük is nyílt egy kisebb postahivatal, vagy a megszokottól eltérő egyenruhában kézbesítik leveleiket.

Forráskiesés várható
Versenytársakat elsősorban a számlalevek piacán vár a Magyar Posta, mert ezen a területen nem kell mindenki számára elérhetővé tenni a postai szolgáltatásokat – mondta a vezérigazgató-helyettes, megjegyezve: a piac szereplői itt lényegében kiválaszthatják ügyfeleiket. Az egyetemes szolgáltatások keretein belül a postának akkor is biztosítania kell a küldemények kiszállítását, ha az gazdaságilag nem kifizetődő. Ez a kötelezettség a versenytársak megjelenésével is megmarad, ráadásul forráskiesés is várható – magyarázta Puskás Margit. A kieső bevételeket a piaci szereplők finanszírozzák az új törvény szerint, ezzel kompenzálják a Magyar Postát, de szükség esetén a költségvetés is juttathat pluszforrásokat – tette hozzá.

A változtatások ellenére állami monopólium marad a hivatalos iratok kezelése és a postabélyegek kibocsátása. Előbbiek olyan küldemények, amelyet az állam- és közigazgatási szervek, hatóságok küldenek, ezekhez jogkövetkezmények kapcsolódnak, az Országgyűlés ezért döntött úgy, hogy a kézbesítést továbbra is a Magyar Posta felügyeli.

Változó fogyasztói szokások
Puskás Margit arról is beszélt, hogy Magyarországon is egyre nagyobb mértékben csökken a levélforgalom. Nem megyünk el a postára, hanem leülünk a számítógép elé, és e-mailt írunk – fogalmazott. A forgalom csökkenését tehát nem a piacnyitás eredményezi, hanem az, hogy megváltoztak a fogyasztói szokások. A Magyar Posta ezért megpróbál az elektronikus postai piacra is belépni, ennek érdekében komoly fejlesztéseket hajtanak végre. Az intézmény jövőjével kapcsolatban megjegyezte: arra is készülnek, hogy saját jogon nyújthassanak pénzügyi és pénzforgalmi szolgáltatásokat.

A Magyar Posta arra törekszik, hogy fenntartható fejlődési pályán tartsa magát – hangsúlyozta Puskás Margit. Kifejtette: ha valahol piaci részesedést veszítenek, akkor más területeken igyekeznek bővíteni, hiszen fontos, hogy megmaradjanak a munkahelyek. Egy uniós támogatású projekttel pedig a kispostahálózatot fejlesztenék: a kistelepüléseken működő hivatalok közigazgatási ügyintézési feladatokat vállalhatnának át. Ez azért előnyös, mert segít az ügyfeleknek, akiknek így nem kell beutazniuk például a megyeszékhelyre az ügyintézés miatt – jelentette ki a vezérigazgató-helyettes.”

Forrás:
G7: megnyílik a postai piac a verseny előtt; Kossuth Rádió; 2012. november 10.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.