Skip to main content

Találat: postai liberalizáció

Hivatalos küldeménykövető rendszert fejleszt a Magyar Posta

„A Magyar Posta könyvelt küldeménykövető rendszert fejleszt. A fejlesztés az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásában 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból és a posta 1,9 milliárd forint saját forrásából 2018 közepére valósul meg. A sajtótájékoztatóval egybekötött projekt indító csütörtöki rendezvényen Bártfai-Mager Andrea, a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos elmondta: a posta kiemelt figyelmet fordít az ügyfelek változó igényeire, a projekt megvalósításával követhetővé, átláthatóvá válik a könyvelt küldemények folyamata, a cég nagy lépést tesz a digitalizációban, többi...

Részletek

A postai szolgáltatások biztonsága és a kritikusinfrastruktúra-védelem korszerű követelményei a postai liberalizáció tükrében

„...A kutatás alapjául szolgáló tudományos probléma lényegében két (általam tudatosan választott, de a kutatást jelentősen megnehezítő) témakör önálló vizsgálatából áll, célzott alapkutatás, illetve szakterületi alkalmazott kutatási keretben feldolgozva: a) A célzott alapkutatásban (Lásd 1.-2. Fejezet) a következő tudományos problémákra keresem a válaszokat: a szakterületi terminológiai viták rendezése érdekében új – a választott témakörhöz illeszkedő – új definíciós javaslatok előterjesztése, a normál üzemmenettől a kritikus állapotig terjedő folyamatok analizálási lehetőségei, különös tekintettel a hálózati sajátosságokra, az integrációelméletek és a kapcsolati összefüggések szerepének feltárása...

Részletek

Németh Lászlóné és Szarka Zsolt a Magyar Posta megújulásáról

„...A Magyar Postánál létszámleépítés nem cél, mert bár a hatékonyságon lehet javítani a Posta és a takarékszövetkezeti hálózat integrációjával is, de a közműszolgáltatások postai megtámogatása egyúttal plusz feladatokat is jelent. Némethné szerint - a kiskereskedelmi tevékenységgel szemben - egyértelműen illik a Posta alapfunkcióiba, hogy bekapcsolódik a pénzforgalmi tevékenységet bonyolító szereplők körébe. Ez azt jelenti, hogy megkísérli kihasználni azt a fiókhálózatot, ami a legnagyobb forgalmazási potenciálok egyike, beszéljünk akár értékpapírokról, akár befektetési jegyekről. Eközben olyan új és korszerű tranzakcionális szolgáltatásokat indít, mint például...

Részletek

Felkészülten várja az új versenytársat a Posta

„A Magyar Posta állja a versenyt a piacon, és felkészülten néz szembe az új szereplőkkel – reagált az új versenytárs megjelenésére a társaság. A Magyar Posta célja, hogy a könnyű levelek liberalizált piacán is megőrizze piacvezető pozícióját - közölte a társaság annak kapcsán, hogy szolgáltatási engedélyt kapott a dubaji hátterű City Mail Hungary. Jelezték: a Magyar Posta sikerének hátterében az az új stratégia áll, amely 2013 óta meghatározza a vállalati vezetés fő irányvonalát, s egyik legfontosabb alappillére a folyamatos innováció. Ennek eredményeként...

Részletek

Kihívót kap a Magyar Posta: megkezdte működését a City Mail Hungary Kft.

„A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) június 5-én jóváhagyta a City Mail Hungary Kft. engedélykérelmét az egyetemes postai szolgáltatást helyettesítő postai szolgáltatások nyújtására, mert a cég megfelelt valamennyi jogszabályi követelménynek. A szolgáltató szeptember 1-jén kezdte meg e tárgyú tényleges szolgáltatási tevékenységét Budapesten. Az NMHH június 5-én engedélyezte a szolgáltatónak, hogy Budapest közigazgatási határain belül – a City Mail Kft. kérelmében megjelölt területen - a 2 kg alatti levélküldemények vonatkozásában engedélyhez kötött postai szolgáltatási tevékenységet is végezzen, az eddigi bejelentés alapján végezhető...

Részletek

Elutasították a Posta lehetséges konkurensének engedélykérelmét

„Egyelőre úgy tűnik, hogy a Magyar Posta potenciális riválisai képtelenek megfelelni a levélkézbesítés hazai szabályainak és elvárásainak, ugyanis az NMHH elutasította az arab tulajdonosi hátterű City Mail Hungary Kft. engedélykérelmét is. Így a 2013-as postai liberalizáció ellenére az állami vállalat továbbra is egyedüli szereplő a könnyű levelek piacán. A hatóság indoklása szerint a City Mail gyakorlatilag a piacra lépés semelyik szabályának nem felelt meg: sem a tárgyi, sem az általános szerződési feltételeknek. A tárgyi feltételek közé a postai szolgáltatóhelyek, felvételi és kézbesítési...

Részletek

Jövőre riválist kaphat a Posta

„Két évvel a postai liberalizáció után új szereplője lehet a könnyű levelek piacának, ugyanis az NMHH-nál már vizsgálnak egy piacra lépési kérelmet. Az Osztrák Posta azonban megválna magyarországi üzletrészétől. Riválist kaphat a Magyar Posta az 50 grammnál könnyebb levelek piacán. Az NMHH lapunk kérdésére közölte: jelenleg folyamatban van egy engedélyezési eljárás, amellyel kapcsolatban annak lezárulta után tudnak csak információkat adni. A hatóság azt nem árulta el, hogy melyik cégről van szó. Mivel a kérelmet a tervezett indulás előtt 45 nappal kell megtenni,...

Részletek

Egyelőre mégsem válik részvénytársasággá a Cseh Posta

„Leállítja a százszázalékosan állami kézben lévő Cseh Posta részvénytársasággá alakítását jövő héten a cseh kormány. Ebben állapodott meg Andrej Babis pénzügyminiszter és Martin Elkén, a posta igazgatója – közölte a közszolgálati cseh hírtelevízió pénteken. Bohuslav Sobotka miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a kormány most az intézmény, a postai szolgáltatások stabilizálására összpontosít majd. A postahivatalok hálózatát állítólag nem fogják csökkenteni. A miniszterelnök szerint a posta stabilizációját a postai törvény módosítása is elősegíti, így a jövőben több pénzhez jut az intézmény. Részleteket a Cseh Posta...

Részletek

Évente háromszor olvassák le a gázórákat

„A posta munkatársai végzik a gázmérők leolvasását a Tiszántúli Gázszolgáltató (Tigáz) Zrt. szolgáltatási területén február 1-jétől a Tigáz Csoport és a Magyar Posta együttműködési megállapodása alapján – jelentették be kedden Budapesten. A Magyar Posta Zrt. kettő plusz egy évre nyerte el a megbízást a Tigáz teljes szolgáltatási területén – mondta el Molnár Róbert, a posta üzletágvezetője sajtótájékoztatón. A Tigáz 2007 óta alvállalkozóval végezteti a leolvasást, a kiírt pályázatra most a Magyar Posta adta a legjobb ajánlatot – közölte Holyevácz Csaba, a Tigáz...

Részletek

A posta képes lesz pótolni kieső bevételeit

„Versenyképes árakkal, új szolgáltatásokkal, a hatékonyság növelésével készült az állami cég a piac januári nyitására. Azt még nem tudták kérdésünkre megmondani a szerdai tájékoztatón, hogy jövőre emelkednek-e a díjak, s ha igen, mennyivel. Viszont számos konkrétumot említettek arról, mi változik a postán: jobb szolgáltatásokra számíthatunk az ígéretek szerint. A postatörvényt elfogadták – ennek értelmében a postai szolgáltatások maradék harminc százalékába, vagyis az 50 gramm alatti levelek kézbesítésébe beszállhatnak a külső szereplők. Kivételek azért lesznek, mert például a hivatalos iratok kézbesítése továbbra is...

Részletek
Page 1 of 2 1 2