Skip to main content

Találat: e-posta

A Magyar Posta uniós támogatással fejleszti elektronikus szolgáltatásait

„A jelentős költséghatékonyságot eredményező elektronikus szolgáltatásait fejleszti az idén a Magyar Posta az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban (EKOP) – jelentette be Szarka Zsolt, a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Elmondta: a 3 milliárd 250 millió forint hazai és uniós forrásból megvalósuló hibrid kézbesítési és konverziós rendszerrel a papír alapú iratot elektronikussá, illetve az elektronikus küldeményt papír alapúvá tudják alakítani és továbbítani hitelesen. A postai agora programban pedig 500 millió forint uniós és hazai forrásból 40 kétezer fő alatti település...

Részletek

Megnyílik a postai piac a verseny előtt

„Az uniós postai liberalizációtól azt várják, hogy javítja a szolgáltatások színvonalát. Hallgassa meg Januártól idehaza is megnyílik a postai piac a verseny előtt, ahogy az korábban már több uniós országban is megvalósult. A postai liberalizációtól azt várják, hogy javul a szolgáltatások színvonala. A nemzetközi tapasztalatok ugyanakkor vegyesek. A piacnyitásról szóló törvény megalkotásával az Országgyűlés tisztázta és pontosította a szolgáltatások részletes szabályait – mondta a Kossuth Rádiónak a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató-helyettese. Puskás Margit kifejtette: az új jogszabály alapján állami monopóliumokat számolnak fel...

Részletek

Kormányhatározat egyes informatikai tárgyú európai uniós kiemelt projektekben meghatározott feladatok végrehajtásának felelőseiről

„A Kormány 1. elrendeli, hogy az Új Széchenyi Terv keretén belül megvalósuló Elektronikus Közigazgatás Operatív Program(EKOP) 2011–2013. évi akciótervében nevesített – melléklet szerinti – kiemelt kormányzati informatikai projektek, gyors és hatékony végrehajtása a mellékletben meghatározott felelősségi rendben történjen; Felelős: a melléklet szerinti miniszterek Határidő: a mellékletben foglalt megvalósítási határidők 2. felhívja az érintett minisztereket, hogy gondoskodjanak a Postai Agóra megoldások, valamint a hibrid és inverz hibrid kézbesítési módok széles körű alkalmazásáról, ennek érdekében intézkedjenek a szolgáltatóval kötendő egyedi szolgáltatási szerződéseknek a 2014....

Részletek