informatika

A Microsoft is beszáll a felhős árháborúba

Szerző: 2012. december 7.No Comments

„Mintegy 28 százalékkal vágta vissza az Azure tárolószolgáltatásának árát a Microsoft. A lépés a Google és az Amazon múlt héten bevezetett drasztikus árcsökkentésére adott válasz, az Azure is kénytelen tartani a tempót.

Masszív árcsökkentést jelentett be Windows Azure Storage tárolószolgáltatásában a Microsoft, válaszul a múlt heti Google- és Amazon-féle árcsökkentésre. Ezzel a Google által elindított árháború tovább gyűrűzik, és várhatóan a kisebb infrastruktúraszolgáltatókat is bizonyos árcsökkentésekre készteti.

A Microsoft a most bejelentett árcsökkentés mellett igyekszik az áralapú verseny élét csökkenteni, és olyan érveket felsorakoztatni saját infrastruktúrája mellett, amelyek más megvilágításba helyezik az Azure-t. Redmond hangsúlyozza például, hogy nála a tárolók például alapértelmezetten georedundáns módban futnak. A lokálisan, adatközponton belül redundancia esetében a kapacitás jóval olcsóbb – az első egy terabájt esetében a havi 9,5 centes ár 7 centre mérséklődik.

Az Azure egyébként a versenytársakhoz hasonlóan gyors ütemben fejlődik, novemberben egész generációváltáson átesett a tárolóarchitektúra. A Flat Network Storage névre keresztelt rendszerben az egyes csomópontok hálózati hozzáférési sebessége 1 gigabitről 10 gigabitre nőtt, a hierarchikus hálózatot pedig (a névnek megfelelően) kétdimenziós, “lapos” mesh topológia váltotta. A hardveres terheléselosztás helyére szoftveres került, hagyományos merevlemezek helyett pedig SSD-re költözött a naplózás. A váltás eredményeként drasztikusan felgyorsult a tárolórendszer – sajnos ebből csak a június 7 után létrehozott tárolófiókok profitálnak, az összes többi marad az első generációs architektúrán. Mivel egy Azure-előfizetéshez több ilyen fiók is kapcsolódhat, a felhasználók a migrálását manuálisan elvégezhetik, a rendszer azonban nem fog automatikusan átállni.”

Forrás:
A Microsoft is beszáll a felhős árháborúba; Gálffy Csaba; HWSW.hu; 2012. december 6.