Skip to main content

Találat: felhőtechnológia

Az Európai Bizottság kilőné az adatközpontokat az űrbe

„Egyelőre a megvalósíthatósági tanulmánynál tart a projekt. A tanulmány elkészítésére 2 millió eurót szán az EB. Megvalósíthatósági tanulmányt készíttet az Európai Bizottság Föld körül keringő adatközpontokról. Ha sikeres lenne a Horizont Európa (ez az Unió fő kutatás- és innovációfinanszírozási programja) részeként megvalósuló kutatási program, és létrejöhetne egyfajta fejlett "űrfelhő", azzal az EU nem csak a károsanyag-kibocsátási céljaihoz kerülne közelebb, de állítólag az adatszuverenitása is javulna. Nem ez az első ilyen jellegű projekt, egy startup azzal az ötletével házal, hogy a Holdra kellene...

Részletek

70 milliárd dollárból fejleszti új, digitális infrastruktúráját a Tencent nevű kínai informatikai óriásvállalat

„A kínai technológiai konszern 500 milliárd jüant készül felhőalapú számítástechnikai, mesterséges intelligencia és kiberbiztonsági fejlesztésekre fordítani. Hatalmas beruházásra készül a kínai Tencent technológiai óriásvállalat, hogy új technológiai infrastruktúrát fejlesszen ki a következő öt évben - adta hírül a kínai Hszinhua állami hírügynökség tulajdonában lévő Sanghaj Csengcsüen Pao (Shanghai Securities News) című lap. A Tencent képviseletében Dowson Tong ügyvezető alelnök - a kínai kormány felhívását követve - bejelentette, hogy 500 milliárd jüant, vagyis átszámítva 70 milliárd dollárt ruháznak be a következő öt esztendőben...

Részletek

Hajzer Károly helyettes államtitkár szerint készen állt az e-közigazgatás a járványos idők kihívásaira

„A Belügyminisztérium informatikáért felelős helyettes államtitkára, Hajzer Károly a vendége Mester Sándornak az ITBUSINESS podcastfolyamának legújabb epizódjában. A beszélgetés fókuszában az elektronikus közigazgatásnak a koronavírus-járvány kitörése utáni működése áll, a beszélgetésből pedig az is kiderül, hogy az e-ügyintézés infrastruktúrájának megalkotói és fejlesztői a közigazgatás digitalizásának elkötelezett hívei. A helyettes államtitkár megerősíti, hogy minisztériumi munkája mellett programozóként is tevékenykedik. A podcast ezeken a linkeken hallgatható meg vagy tölthető le: Anchor Spotify Google Podcast Apple Podcast” Forrás: Hajzer Károly helyettes államtitkár szerint készen állt...

Részletek

Digitális trendek – digitális állam, digitális közigazgatás – 2018. augusztus 13.

Elosztott főkönyv közigazgatási alkalmazásai A skót kormányzat számára készült elemezés áttekinti a követésre érdemes nemzetközi példákat. A skót helyzet elemzése után javaslatokat fogalmaz meg a papíralapú dokumentumok kiváltására. Scottish Government's DLT Future. Wallet Services (a jelentést készítő cég) Regisztráció után elérhető a dokumentum. (PDF) Distributed Ledger Technologies in Public Services. Scottish Government, 2018. június Megjelent a civil társadalom fejlesztésre kidolgozott angol kormánystratégia Hangsúlyos szerep jut benne a digitális technológiának. Különösen annak, hogy a civil szervezetek digitális megoldásokat dolgozzanak ki a társadalmi problémák...

Részletek

Még két hónap, és élesben is működésbe lép az egységes egészségügyi informatikai rendszer

„Még két hónap, és élesben is működésbe lép az egységes egészségügyi informatikai rendszer, amely egyaránt megkönnyíti a betegek életét és az orvosok munkáját. Mivel itt gyűjtik majd az összes betegadatot, biztonsági szempontból is folyamatosan vizsgáltatják a rendszert, hogy bármilyen támadást el tudjanak hárítani. Az egészségügyi szolgáltatók szeptem­bertől szabadon csatlakozhatnak az egységes ágazati informatikai rendszerhez (hivatalos nevén az Elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez – EESZT). Két hónap múlva pedig már minden, közpénzből finanszírozott egészségügyi szolgáltatónak – kórháznak, háziorvosnak, patikának – ebbe a felhőalapú rendszerbe...

Részletek

Kevés magyar cég van a felhőben

„A hazai vállalkozások alig kilenc százaléka vásárolt tavaly valamilyen felhő­alapú szolgáltatást – derül ki az Eurostat a kimutatásából. Az internet-hozzáféréssel rendelkező hazai vállalkozások alig kilenc százaléka vásárolt tavaly valamilyen felhő­alapú szolgáltatást – derül ki az unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a kimutatásából. A közösségben a társaságok csaknem száz százalékának van internet-hozzáférése. Az uniós vállalkozások átlag 22 százaléka vásárolt felhőalapú szolgáltatásokat. Ez a részesedés lényegesen magasabb volt a nagyvállalatoknál (45 százalék), mint a kis- és középvállalkozásoknál (21 százalék). A tagállamok közül 2016-ban leginkább...

Részletek

Digitális kormányzással szeretné megújítani a kormányzatot Donald Trump

„A kormányzati munka megújításáról tárgyalt a Szilícium-völgy legnagyobb informatikai vállalatainak vezetőivel Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban. Az elnök előtt a vállalatvezetők Mike Pence alelnökkel, Steven Mnuchin pénzügyminiszterrel és Wilbur Ross kereskedelmi miniszterrel találkoztak és tíz munkacsoportban vitatták meg a kormányzati munka modernizálásának ügyét. A tanácskozáson jelen voltak a híres massachusettsi műegyetem (MIT) és az ohiói egyetem rektorai is, valamint Jared Kushner Trump tanácsadóvá kinevezett veje. A mintegy négy órán keresztül tartó megbeszélést a Fehér Ház kezdeményezte, azért, hogy a...

Részletek

Országossá válik az önkormányzati ASP-rendszer

„Országossá válik 2019-re az önkormányzati ASP (Application Service Provider) rendszer, az eddig mintegy 1600 önkormányzatot bevonó projekt országos kiterjesztésének és fejlesztésének nyitórendezvényét csütörtökön tartották Budapesten. Az ASP rendszer az önkormányzatoknak egységes felületen, felhőalapú szolgáltatásként teszi elérhetővé a feladataik ellátásához szükséges alkalmazásokat, így biztosítva az ügyfelek hatékony kiszolgálását. Az igénybe vehető szolgáltatások köre igen széles: beletartozik az iratkezelő rendszer, az önkormányzati települési portál, az elektronikus ügyintézési portál (elektronikusűrlap-szolgáltatással), a gazdálkodási, az ingatlanvagyon-kataszteri rendszer, az önkormányzati adórendszer, az ipari és kereskedelmi, valamint a hagyatékileltár-rendszer....

Részletek

Új, egységesített, felhő alapú Kormányzati Adatközpontot (KAK) épít a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ)

„Jövőre már egységesített, felhő alapú adatközpontba kerülhetnek az állam és a közigazgatás által tárolt legtitkosabb adatok is. A 16 milliárd forintot meghaladó projekt kivitelezője a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató. Két helyszínen, Budapesten és Gödön építi fel a hazai e-közigazgatás elterjesztését segítő új Kormányzati Adatközpontot (KAK) a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ). A létesítmény a legmagasabb szintű védettséget élvező adatok elhelyezésére is alkalmas lesz - jelentették be a programot elindító tájékoztatón. Már nemcsak infrastruktúrát szolgáltat Az adatközpont projektet a KÖFOP (Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program)...

Részletek

Módosított határidő! Március elejétől nyílnak meg a hazai vállalkozások digitalizációját segítő pályázatok

„A jövő a digitalizáció, ezért a kormány összesen 54 milliárd forint keretösszegű támogatással segíti a hazai vállalkozások digitalizációját, legyen szó az ipari termelésről, a kereskedelemről vagy a szolgáltató ágazatokról” – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára. Kara Ákos mai zalaegerszegi sajtótájékoztatóján arra is felhívta a figyelmet, hogy a hazai kis-és középvállalkozások digitalizációját elősegítő három pályázat beadási határideje megváltozott, a pályázatokra március 8-ától lehet beadni a támogatási igényeket. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tekintettel a pályázatok megnyílásának közelgő...

Részletek
Page 1 of 10 1 2 10