közigazgatás: magyar

Navracsics: Ezzel ér le az állam lába helyi szintre

Szerző: 2013. január 6.No Comments

„Finisénél tart az államigazgatási reform, de vigyázni kell, mert hiába közel a cél, ha valaki előtte ront, az egész produkció rossz lehet – mondta Navracsics Tibor miniszter.

Országszerte avatják az új járási hivatalokat. Az új közigazgatási rendszer próbája a következő hetekben jön, egyelőre hallani, olvasni jó és rossz véleményt is. Egyvalami azonban nem vita tárgya: a közigazgatási rendszer reformja a menetrend szerint halad. Navracsics Tibor, a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetője, kormányfő-helyettes – aki korábban úgy fogalmazott, az elmúlt ötven év legnagyobb államreformja zajlik – a 180 percben azt mondta, a járási hivatalok felállítása a változtatások egyik alapvető pillére. „Hiszen ezzel ér le az állam lába a helyi, illetve kistérségi szintre.”

A járási rendszer, amely 1983-ban szűnt meg, és most új életre kel, az állam végpontjainak a rendszerét jelenti. Az eddig megszokott megoldás az volt, hogy az önkormányzat egyben az állam helyi szerve is. A kormányzat azonban úgy gondolja, az önkormányzatok hatékonyabban tudják ellátnia a feladatukat, ha azzal foglalkoznak, ami eredetileg a hivatásuk lenne: a helyi közösségi célok elérésének segítésével. „Míg az állami feladatellátást, azokban az esetekben, ahol ez a jogalkalmazás egységessége miatt fontos, a járási hivatalokban fogjuk a jövőben elvégezni” – fogalmazott a Kossuth Rádió reggeli műsorában Navracsics Tibor.

A miniszter abban bízik, hogy a járási hivatalokkal kapcsolatban a polgárok hasonló tapasztalatokat szerezhetnek, mint a fővárosban és a megyei jogú városokban már működő kormányablakok esetében. Utóbbiak az okmányirodáknál lényegesen hosszabb nyitva tartási idővel, bizonyos ügycsoportokat tekintve egyablakos, a korábbinál gyorsabb ügyintézéssel várják a polgárokat, akikkel tisztelettudóbban, kedvesebben bánnak. Ez, elmondható, hogy jövőre már országos jelenség lesz – tette hozzá a tárcavezető.

2013 nagy szervezetfejlesztési feladata a kormányablak-rendszer kiépítése országszerte 300 ponton, részben az okmányirodák átalakításával, részben új egységek létrehozásával – például vasúti pályaudvarokon. Egy-két kivételtől eltekintve a polgármesterek mindenhol partnerek voltak, ami a jövő sikerének a kulcsa – mondta a KIM vezetője.

Navracsics Tibor szerint a változtatások könnyítik az önkormányzatok helyzetét, mert olyan „muszájfeladatoktól” szabadulnak meg, amelyek esetében a kötelezettség mellé az állam nem adott elég pénzt. Ez azt is jelenti, hogy a települések olyan feladatoktól is megszabadulnak, amelyek talán terhesek voltak a számukra. Adott esetben ugyanis egy polgármester számára nem mindig volt könnyű képviselni olyan kormányzati politikai lépéseket, amelyekkel nem értett egyet. Most ennek a politikának a végrehajtása döntően az államigazgatás feladata lesz – mondta a miniszter.

A tárcavezető szerint az államigazgatási reform a finisénél tart, de – mint a futóversenynél – hiába közel a cél, ha valaki előtte ront, akkor az egész produkció rossz lehet. Navracsics Tibor – mint a 180 percben fogalmazott – abban bízik, hogy 2014 tavaszán, amikor a választópolgárok elé kell állnia, azt mondhatja, hogy a KIM alapvetően sikeres négy évet tudhat maga mögött. Mint hozzátette, arról szeretne beszámolni, hogy a magyar állam megújult, és a versenyképességet támogató, nem azt akadályozó tényezővé válik.”

„…Az átszervezés mostani szakaszában is nagyon jól kell teljesíteni, hogy a kedvező előjelek után végül sikeres legyen az egész folyamat: a minisztériumi szerkezet átalakítása megtörte az ágazati lobbik tevékenységét, a megyei kormányhivatalok megalakulása létrehozta az integrált, lényegesen olcsóbb megyei államigazgatási szintet, a járási rendszer, a kormányablakok kiépítése pedig annak reményét adja, hogy sikerül egy hatékonyabb, versenyképesebb állami szervezetrendszert kiépíteni – fejtette ki a szakminiszter…”

Forrás:
Navracsics: Ezzel ér le az állam lába helyi szintre; Híradó.hu; 2013. január 4.
Navracsics: megszabadulnak az önkormányzatok a “muszájfeladatoktól”; HVG.hu/MTI; 2013. január 4.