Skip to main content
közigazgatás: magyar

Érd remekül járt az adósságleírással

Szerző: 2013. január 18.No Comments

„Az alacsony iparűzési adóbevétel, valamint a korábban felvett hitelek közcélra történő, megfontolt felhasználása miatt a lehető legnagyobb mértékű, 70 százalékos állami adósságátvállalásra számíthat Érd – közölte a döntést követően a megyei jogú város polgármestere, T. Mészáros András (Fidesz) csütörtökön.

A 65 ezer lakosú település adóssága körülbelül 12,5 milliárd forint, ám mivel a kötvénykibocsátás nagy része svájci frankban történt, ezért az árfolyamváltozástól függően változhat az adósság mértéke is.

Az önkormányzat azt szeretné, hogy a beruházási hitelek, illetve a svájci frank alapú beruházási célú kötvények közül ez utóbbi csomagot venné át teljes egészében az állam, de a konkrétumokról a hivatal és a szakminisztérium rövidesen megkezdődő tárgyalásain döntenek majd – magyarázta a polgármester. Közlése szerint a 70 százalékos adósságátvállalás hátterében egyrészt az állhat, hogy Érd éves iparűzési adóbevétele mindössze 1,2 milliárd forint, ami az egy főre eső országos átlag 38,47 százalékának felel meg, másrészt a kormány úgy ítélte meg, hogy felvett hiteleiket megfelelően, városfejlesztési célokra használták fel.

T. Mészáros András az elmúlt hat évben megvalósult, illetve folyamatban lévő, összesen közel 40 milliárd forint összértékű beruházásokat számba véve elsőként a 30 milliárdos csatornaberuházást említette. A 250 kilométer hosszú csatornarendszer beüzemelésére 2014 első felében kerülhet sor, ezzel a korábban 20 százalékos csatornázottság 100 százalékosra nő. További 1,5 milliárd forintból Érd járóbeteg-szakellátását fejlesztették, a város mélyebben fekvő részének talajvíz – mentesítésére 700 millió forintot költöttek, míg a Gárdonyi Géza általános iskola felújítása 1,2 milliárd forintba került. Hasonló nagyságú összegből finanszírozták a városközpont kiépítését is – sorolta a teljesség igénye nélkül a Pest megyei település vezetője.

A 70 százalékos adósságátvállalás révén gyorsabb ütemben készülhetnek el a még be nem fejezett projektek, de a konszolidáció lehetővé teszi további uniós pályázatok önerejének gond nélküli biztosítását is – fűzte hozzá a polgármester.”

Forrás:
Érd remekül járt az adósságleírással; HVG.hu/MTI; 2013. január 17.