közigazgatás: magyar

Vélemény az EU-s fejlesztési források elosztásának rendszerének átalakításáról

Szerző: 2013. január 23.No Comments

„Úgy tűnik, hogy az új, 7 éves uniós költségvetési és fejlesztési ciklusban a kormányzat radikálisan át akarja alakítani az EU-s fejlesztési források elosztásának rendszerét. A korábbi, egységes szemléletű fejlesztési ügynökség helyett a minisztériumokra bízná a források szétosztását. A miniszterek tevékenységét egy kormánybizottság hangolná össze.

A változtatások fő okaként az uniós források lehívásának és elosztásának kudarcait jelölte meg a kormányzat. Azonban a működtetés kudarca nem kellene, hogy a rendszer kudarcát is jelentse. Különösen, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), ha nem is tökéletesen, de 2010-ig aránylag jól működött. Sok hibája ellenére mégis az egyik legjobb pénzfelhasználási arányt sikerült elérnünk az EU-ban, és az unióhoz velünk együtt csatlakozottak között is.

A tervezett, széttagoltabb rendszert sokkal nehezebb összehangolni – bár a kisebb szervezet gyorsabb lehet. A kockázatokat pedig az is növeli, hogy egy szervezeti változás szükségszerűen a források elosztásának lassulásával is jár. Ami azért is különösen fájó, mert maga a miniszterelnök nevezte tarthatatlannak a bentmaradó pénzek mennyiségét.

Így lehet, hogy a miniszterek hatalmának növekedése nem oldja meg a problémákat, s a források elosztásának koordinációja is gyengébb lábakon áll. Márpedig a fejlesztéspolitika lényege az összehangoltságban rejlik: ha nem azonos elvek és célok mentén történik a pénzek szétosztása, az a felhasználás hatékonyságát is ronthatja.

A jelenlegi rendszer
Ahhoz, hogy megértsük a tervezett változásokat, nem árt, ha röviden áttekintjük a jelenlegi rendszert.

2006 óta az uniós fejlesztésekkel kapcsolatos legfontosabb feladatokat, így különösen az általános tervezési és az irányító hatósági feladatokat (az agrártámogatások kivételével) a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség látja el. Létrehozásának indoka az volt, hogy a tervezést, az operatív programok végrehajtását és ellenőrzését egyetlen szervezet végezze.

Ennek a rendszernek a legnagyobb előnye az volt, hogy bár az érintett szaktárcák döntés-előkészítő és szakpolitika-alakító (azaz egyfajta “megrendelő”) szerepe megmaradt, de a teljes fejlesztéspolitika egy szervezethez tartozott: így az egységesebben működött. Az egységesség ugyanis a fejlesztések központi eleme: nem szerencsés, ha egyszerre támogatnak valamit és annak az ellenkezőjét is…

A modell hátrányaként azt jelölték meg, hogy a nagyobb szervezet nehézkesebb volt, mint a korábbi, az egyes tárcák között megosztott rendszer. Bár kezdetben valóban voltak fennakadások, 2007 végére, 2008 elejére a rendszer teljes kapacitással működött, Magyarország viszonylag gyorsan és jó ütemben tudta lehívni a forrásokat.

Az egységes fejlesztéspolitika miatt az NFÜ-nek nehéz feladata volt: a fejlesztéspolitika megrendelői az egyes szaktárcák voltak, így az ő szakmai anyagaik alapján kellett összehangolt fejlesztéseket végrehajtani. Mivel a tárcák tervei sok esetben egymással, sőt, olykor az uniós szabályokkal is ütköztek, ezért az egységesség érdekében az ügynökség számos konfliktusba keveredett a tárcákkal. Az, hogy a kormány döntéseit az NFÜ készítette elő – azaz első körben ő volt a tárcák vitájában a “döntőbíró” – jelentős hatalmat biztosított a szervezetrendszer vezetőjének.

A siker feltétele…
Az egységes fejlesztéspolitikai rendszer óriási lehetőségeket rejtett magában, de látható, hogy ez számos kockázattal (és mellékhatással) is járt.

Így a modell sikerességének a feltétele az volt, hogy a szervezet megalapozottan és szakmai alapon tudjon gyors döntéseket hozni, amelyeket végső soron valamennyi érintett elfogad.

2008 után úgy tűnt, hogy talán az NFÜ fel tud nőni ehhez a feladathoz. Aztán mégse így lett.

A megfelelő működéshez ugyanis egyfajta állandóság kell. Az NFÜ szervezetén belül azonban folyamatosan magas volt a fluktuáció, hiszen a legjobb munkatársakat a piaci szféra folyamatosan elszívta. Ez csak tovább nőtt a 2010-es kormányváltás után. Mára már megszoktuk, hogy a kormányváltás általában a vezetői gárda nagy részének lecserélésével is jár. Csakhogy 2010-et követően nemcsak az ügynökség vezetői rétegét érintette a csere. (Sőt, olyan helyzet állt elő, hogy még a vezetők körében is káderhiány mutatkozott: az NFÜ honlapja szerint több vezetői állás betöltetlen, többet csak ideiglenesen megbízott vezető lát el.) Így számos új munkatárs került a rendszerbe, akik kevesebb rutinnal rendelkeztek, amelynek megszerzése időbe telt. Az idő pedig pénz a fejlesztési területen is.

A másik problémát az okozta, hogy a tervek is folyamatosan változtak, ráadásul ezek olyan mértékben, hogy ahhoz, a vonatkozó uniós előírás alapján Brüsszel jóváhagyása kellett. Márpedig Brüsszel jóváhagyása csak ritkán gyors: így Magyarország 2007-2013 közötti uniós fejlesztési keretét továbbra is az Új Magyarország Fejlesztési Tervről szóló kormányhatározat rögzíti (hiába döntöttek már a Új Széchenyi Tervre történő átkeresztelésről 2010-ben).

Mindezek nyomán a rendszer valóban akadozva működött. Ráadásul a regionális ügynökségek centralizációja sem hozta meg a kellő eredményt: a támogatások lehívása akadozva halad. Ez a veszteség pedig hosszabb távon is káros. 2014-2020 között a kiszivárgó hírek szerint várhatóan kb. 30 százalékkal kevesebb uniós forrást (azaz nagyjából 2 500 000 000 000 Ft-tal kevesebbet) kapunk. Az Unió csökkentésre vonatkozó érvei közül az egyik legfontosabb, hogy a megadott forrásokat sem tudtuk lehívni, így a csökkenés csak virtuális lesz.

Vissza a jövőbe?
A fenti problémákat (a kiszivárgott információk szerint) a kormányzat úgy kívánja kezelni, hogy visszaállítja a 2006 előtti állapotokat úgy, hogy létrehoz egy koordináló kormánybizottságot.

Ez azt jelenti, hogy a források elosztásáért 2014 után elsősorban a miniszterek lesznek felelősek, munkájukat csak egy bizottság hangolja össze.

Ez a rendszer gyorsabb lehet, hiszen kevesebb az egyeztetési szint. De kérdéses, hogy egy állami vezetőkből (főszabály szerint miniszterekből, kivételesen államtitkárokból) álló bizottság mennyire lesz képes érdemi, szakmai alapon nyugvó összehangolást elvégezni. Azaz: lehet, hogy a gyorsaságért az egységességet áldozzuk fel. Ez viszont a pénzfelhasználás hatékonyságát ronthatja, s így feleslegesen költhetjük az uniós és a hazai adófizetők pénzét.

A tervezett új modell ráadásul a miniszterek hatalmát is növeli, így azok akár saját “fellegvárakat” is kiépíthetnek, amely a kormányzati munkára is kihathat.

Kevesebb út-, iskola- és kórházfelújítás
A kiszivárgó hírek szerint az uniós források elosztásának elvein is változtat a kormányzat: a korábbi komplex fejlesztéspolitikai célok helyett a gazdaságfejlesztést tűzik ki célul. Magyarul, a csökkentett forrásokból is arányában kevesebbet fordít oktatásfejlesztésre, az egészségügy és a szociális ellátások fejlesztésére. Ez gyakorlatilag további jelentős forráselvonást jelent.

Ráadásul, ha nem változtatnak gyökeresen a jelenlegi gazdaságfejlesztési modellen, akkor ez azért is problematikus lehet, mert míg a humán erőforrások fejlesztését szolgáló forrásokat viszonylag jól fel tudtuk használni, addig a gazdaságfejlesztés területén voltak a legnagyobb elmaradásaink. Ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy az infrastrukturális fejlesztésektől is pénzt vonnak el (amelyeket szintén stabilan le tudtunk ihívni), akkor látható, hogy a hatékony elosztás kialakítása nem egyszerű feladat.”

Forrás:
Az NFÜ szétverése – biztos, hogy ez a helyes út?; Ténytár; 2013. január 23.