Új telephelyet kapott a Nemzeti Informatikai Század

„Nemzeti Telepíthető Híradó- és Informatikai Század (DCM) katonái a legmagasabb szintű infokommunikációs tudással rendelkeznek – szögezte le Hende Csaba honvédelmi miniszter Székesfehérváron. A század felújított komplexumát február 8-án ünnepélyes körülmények között avatták fel.

Hende Csaba avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy a század igazi elitcsapat, amelynek megalakításával lehetőség nyílt a NATO-elvek szerint fejlesztett, korszerű tábori híradó- és informatikai rendszerek alkalmazásának elsajátítására. Hozzátette: a katonai szövetség csúcstechnikáját honosítják meg most a Magyar Honvédségnél.

A miniszter kiemelte, hogy a Magyarország által a század felállítására és az infrastruktúra kiépítésére fordított hatszáz millió forintot teljes egészében visszaigénylik a NATO-tól. Hende Csaba közölte, hogy a szövetségi finanszírozás ellenére a század képességeit nemzeti célokra is használni fogják. Példaként említette a különböző katasztrófavédelmi helyzetek elhárításában végzett feladatokat. A miniszter emlékeztetett rá, hogy „amióta háborúzik az ember, mindig fontos volt, hogy tudjuk, mi tesz az ellenség és mit tesznek saját katonáink”. Ebben nyújt rendkívüli segítséget a század, amely éles helyzetekben is minden kihívásnak megfelel – tette hozzá.

Domján László vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka elmondta: a Nemzeti Telepíthető Híradó- és Informatikai Század (Deployable CIS Module, DCM) olyan katonai egység, amely képes biztosítani a különböző telepített erők zavartalan kommunikációját és az információáramlást a műveleti területeken. A magyar egység missziós tapasztalattal, minimum középfokú angol nyelvtudással és magas szakmai tudással rendelkező katonákból áll.

Dózsa László, a századot vezető őrnagy hangsúlyozta, hogy a komplexum átadásával lehetővé vált a haditechnikai eszközök átvétele és fogadása a NATO-tól. A technikai eszközökkel való teljes feltöltést követően az alegység eszközparkját RH (rövidhullámú) és URH (ultrarövid hullámú) rádiók, rádiórelé-állomások, műholdas antennák és az ezekhez szükséges szállítóeszközök, illetve különféle szerverek, munkaállomások és egyéb végberendezések fogják majd alkotni. A század az elrendelt feladat méretétől függően kötelékben, vagy adott esetben egyes alegységei alkalmazásával végzi tevékenységét többnemzetiségű környezetben.”

Forrás:
Felavatták az „elitcsapat” új telephelyét; Honvédelmi Minisztérium; 2013. február 9.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatási informatika, távközlés
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.