Találat: Hende Csaba

Aki belép egy Vas megyei közhivatalba, az érezze azt, hogy ez egy erős, virágzó, biztonságot nyújtó állam

„A Vas Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály Földhivatali Osztályának épülete 65 millió forintból újult meg. A Földhivatali Osztály Welther Károly utcai felújított épületének ünnepélyes átadóját november 30-án tartották Szombathelyen. A több mint 65 millió forintos energetikai beruházás során kicserélték a kazánt, az ablakokat és az ajtókat, valamint új szigetelést is kapott az épület. A cél az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, gazdaságos üzemeltetés megvalósítása volt, ennek érdekében egy napelemes rendszert is kiépítettek, és korszerűsítették a világítást is. Harangozó Bertalan kormánymegbízott köszöntőjében hangsúlyozta: a földhivatalokban...

Részletek

Nyíregyháza maradék adósságát is átvállalja az állam

„Nyíregyháza fennmaradó, mintegy 6,53 milliárd forintos adósságát is átvállalja az állam - közölte Hende Csaba sajtótájékoztatón a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen csütörtökön. A honvédelmi miniszter elmondta: tavaly év végén 18,67 milliárd forint volt a nyírségi nagyváros adóssága, amelyből első lépésben mintegy 12,1 milliárd forintot vállalt át az állam a kormány döntése alapján. Ennek folytatása a második lépcsőben a fennmaradó 6,53 milliárd forintos adósságkonszolidáció. Amennyiben nem történt volna meg az adósságátvállalás, akkor 2,8 milliárd forint lett volna az az összeg, amit a város költségvetéséből az...

Részletek

Új telephelyet kapott a Nemzeti Informatikai Század

„Nemzeti Telepíthető Híradó- és Informatikai Század (DCM) katonái a legmagasabb szintű infokommunikációs tudással rendelkeznek – szögezte le Hende Csaba honvédelmi miniszter Székesfehérváron. A század felújított komplexumát február 8-án ünnepélyes körülmények között avatták fel. Hende Csaba avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy a század igazi elitcsapat, amelynek megalakításával lehetőség nyílt a NATO-elvek szerint fejlesztett, korszerű tábori híradó- és informatikai rendszerek alkalmazásának elsajátítására. Hozzátette: a katonai szövetség csúcstechnikáját honosítják meg most a Magyar Honvédségnél. A miniszter kiemelte, hogy a Magyarország által a század felállítására és az infrastruktúra...

Részletek

Polgárőrségbe szerveződnek az informatikusok

„Önkéntes Kibervédelmi Összefogás (KIBEV) néven létrejött egy informatikusokból álló polgárőrség, amelynek a tagjai fontos vagy kritikus számítógépes rendszerek biztonsága felett őrködnek. Legfőbb céljuk, hogy összehangoltan tudjanak reagálni az ország kritikus infrastruktúráit érő kibertámadásokra. Egyre gyakrabban hallani arról, hogy hekkerek vagy digitális kártevők veszik célba az állami és vállalati informatikai rendszereket. Ipari áramszolgáltatókról, közlekedésirányítóról és egyéb létfontosságú rendszerekről sorban derülnek ki, hogy sérülékenyek az informatikai támadásokkal szemben. ... Keleti Arthur, az ITBN infóbiztonsági konferencia főszervezője és a KIBEV kezdeményezés elindítója szerint Magyarországot is...

Részletek