művelődés

Egy hetes Internet Fiesta a könyvtárakban

Szerző: 2013. március 11.No Comments

„Az internet által nyújtott lehetőségekkel, mindennapi használatával ismerteti meg az érdeklődőket az Internet Fiesta elnevezésű országos rendezvénysorozat, amelynek könyvtárak adnak otthont március 20. és 27. között.

A látogatók egyebek mellett a netes vásárlásról, az e-ügyintézésről, a közösségépítésről és a világháló veszélyeiről hallhatnak előadásokat, internetes játékokat próbálhatnak ki és vetélkedőkön vehetnek részt. Az előadásokon, bemutatókon szó lesz majd a netes viselkedés íratlan szabályairól, az álláskeresésről, a netes szlengről, a különböző blogokról és fórumokról is. Az idei Fiesta célja az internet mindennapi használatának népszerűsítése. A programok alkalmat adnak arra is, hogy a könyvtárosok és a meghívott előadók bemutassák az egyre szélesebb körben használt internet alkalmazások és közösségi oldalak lehetőségeit, a közösségépítés módozatait – közölte Kristóf Hajnalka sajtófelelős.

A részt vevő könyvtárak mintegy 200 programmal várnak minden korosztályt. A legnagyobb kínálat eddig Tolna megyéből, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből és Budapestről érkezett. A programokról a fiesta.kjmk.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők részletesebben. Az Internet Fiestát 2001 óta tartják meg minden évben a rendezvényhez csatlakozó könyvtárakban azzal a céllal, hogy minél több emberrel ismertessék meg az internet világát és elősegítsék a digitális írástudás elterjedését.”

Forrás:
Egy hetes Internet Fiesta a könyvtárakban; SG.hu/MTI; 2013. március 10.