közigazgatás: magyar

Navracsics Tibor: a minisztériumi háttérintézmények számának csökkentése a cél

Szerző: 2013. március 12.No Comments

„Az a cél, hogy a lehető legkevesebb háttérintézménye legyen minden minisztériumnak – jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden Budapesten.

A sajtótájékoztatón ismertették annak első eredményeit, hogy március 1-je óta a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) részeként működik a Nemzeti Államigazgatási Központ. Ennek kapcsán a minisztériumi háttérintézmények egyszerűsítése újabb fázisának nevezte Navracsics Tibor a KIH feladatainak bővülését.

Hangsúlyozta, hogy fontos cél a minisztériumi háttérintézmények számának ésszerű csökkentése, működésük racionalizálása, egyszerűsítése, átlátható háttérintézményi rendszer kialakítása. Mint mondta, tárcája szeretne jó példával elől járni az ezen a területen az utóbbi két évtizedben elmaradt “profiltisztításban”.

Biró Marcell, a minisztérium közigazgatási államtitkára arról beszélt, hogy a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program keretében eddig megvalósuló szervezet-átalakítás “egyik gyümölcse” a KIH, amely a jogszabályok végrehajtásának területén középirányítói szerepet tölt be, minden feltételt biztosít a területi szintű, köztük a járási feladatok ellátásához, ennek keretében belül pedig például részt vesz az új kormányablakok létrehozásában is.

Csonka Ernő, a KIH elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a közszolgáltatások színvonalának emelése továbbra is céljuk. Emellett máris megtakarítást eredményezett, hogy március 1-je óta a Nemzeti Államigazgatási Központ a KIH részeként működik. Elmondta még, hogy további megtakarítások várhatóak, amelyeket az éves működés áttekintése után 2014 elején tud majd ismertetni.

A KIH elnöke kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkáját segítő KIH-ben nem jelent létszámcsökkentést az intézményi integráció. Ugyanakkor vezetői tisztségek váltak feleslegessé, amivel nagyjából 250 millió forint megtakarítás már biztosan el tudnak érni.”

Forrás:
Navracsics Tibor: a minisztériumi háttérintézmények számának csökkentése a cél (+videó); Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2013. március 12.