Skip to main content
gazdaságtávközlés

Ősztől lehet majd széles körben mobillal fizetni

Szerző: 2013. március 18.No Comments

„Az okostelefonra telepíthető Mobiltárca alkalmazás segítségével a készülékek fizetési tranzakciók mellett hűségkártyák kezelésére is alkalmasak lesznek. Idővel a módszer alkalmas lehet tömegközlekedési jegyek, bérletek, belépők vagy akár különböző jogosultságok kiváltására is – az üzletileg érdekeltek szerint. Nyáron indul a tesztüzem.

Júniusban indul a mobiltárca-alkalmazás hazai tesztelése, és az ősz vége felé akár már szélesebb körben is startolhat az új fizetési módszer – mondta Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke a Világgazdaságnak.

A lap keddi számában az elnök, aki egyben a Magyar Telekom innovációs és üzletfejlesztési igazgatója, arról számolt be, hogy az okostelefonra telepíthető applikáció, amelynek segítségével a készülékek fizetési tranzakciók mellett hűségkártyák kezelésére is alkalmasak lesznek, platformfüggetlen lesz. Idővel a módszer alkalmas lehet tömegközlekedési jegyek, bérletek, belépők vagy akár különböző jogosultságok kiváltására is – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a kis hatótávolságú adatkommunikációra képes mobil készülékekben a SIM kártyára telepített bankkártya ugyanúgy lesz használható, mint a jelenlegi PayPass és PayWawe kártyák, vagyis bizonyos limit felett PIN kód megadása is szükséges lesz a fizetéshez.”

Forrás:
Ősztől lehet majd széles körben mobillal fizetni; HVG.hu/MTI; 2013. március 12.