közigazgatási informatika

Káosz a GYES körül – pénz nélkül maradnak a kismamák

Szerző: 2013. április 17.No Comments

„Akár több hónapos csúszásra is számítania kell annak, aki mostanában igényelt vagy igényel az államkincstártól családtámogatást.

A kincstár elektronikus rendszerét március-áprilisban korszerűbbre cserélik, így lényegében leáll az ügyintézés. A már elbírált támogatások folyósítása nem szünetel, illetve itt csúszás sincs, ám az új ügyek és a benyújtott módosítások bizonyosan csak április utolsó napjaiban kerülhetnek a rendszerbe. A beérkezett kérelmeket a régi rendszer nem látja − az új pedig még nem. Az ügyfélszolgálat tájékoztatása szerint a beküldött kérelmeket így csak az új program elindítását követően lehet feldolgozni.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a rendszercsere miatt a benyújtott kérelmek legrosszabb esetben alapból egy hónapot “ülnek” érdemi ügyintézés nélkül, ezt követően pedig érkezési sorrendben kezdik azokat feldolgozni. Már a régi rendszer leállása előtt sem ment minden zökkenőmentesen, legalábbis van olyan ügy, amelyet február, de olyan is, amelyet január óta nem rendeztek. A benn ragadt kérelmeket várhatóan májusra bírálják el, a támogatást egy összegben utalja a kincstár visszamenőleg.

A problémás ügyek körébe tartozik jellemzően a családi pótlék és a gyes igénylése. A családi pótlék 11, a gyes nettó 25 ezer forint havonta. Ennél is nagyobb érvágás, ha egy szülő le akarja mondani a gyest, mert újszülött gyerek után terhességi-gyermekágyi segélyt szeretne igényelni − ez adott esetben a gyes csaknem háromszorosát is elérheti.

Az egészségbiztosítási pénztár addig nem fogja azonban ezt folyósítani, amíg a kincstár nem jelzi: a szülők lemondtak a gyesről. Két támogatás ugyanis nem jár egyszerre, ilyenkor alapesetben a gyes jár, s azt külön le kell mondani.

Nem lehet pontosan megmondani, hány kérelmet nem bíráltak el időben. Gyest tavaly mintegy 170 ezer fő kapott, közülük a legtöbben nem érintettek a kérdésben. Arányaiban legfeljebb néhány tízezer kérelemről lehet szó.”

Forrás:
Káosz a GYES körül – pénz nélkül maradnak a kismamák; F. Szabó Emese; Napi Gazdaság; 2013. április 17.