közigazgatás: magyar

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) beszámolója az Országgyűlés bizottsága előtt

Szerző: 2013. április 18.április 22nd, 2013No Comments

„Általános vitára alkalmasnak tartotta az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) beszámolóját kedden.

Az ülésen Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke ismertette, hogy eredményesnek és sikeresnek tartja az adatvédelmi biztosi intézményből hatósággá alakítást, megtörtént az Európai Unió adatvédelmi irányelvéhez való jogharmonizáció. Hozzátette ugyanakkor, hogy a folyamat nem zárult le, várhatóan az uniós rendelet helyett is új lép hatályba, amely még egységesebb fellépést tesz lehetővé.

Az elnök elmondta: készítettek egy közvélemény-kutatást a hatóság társadalmi megítéléséről, amely szerint a megkérdezettek 31 százaléka hallott már a hatóságról, több mint 60 százalékuk tájékozott az adatvédelem vonatkozásában és 38 százalékuk az információszabadság területén. Örvendetesnek nevezte, hogy utóbbi terület felé elmozdult a panaszbeadványok száma.

Péterfalvi Attila jelezte azt is, hogy tavaly az új típusú, szigorúbb eljárási rendben lefolytatott vizsgálatok eredményeként 22 millió forintnyi bírságot szabtak ki.

A hatóság előző éves tevékenységével összefüggésben kifejtette, hogy foglalkoztak a Google Street View adatkezelésével is. A jogszabályi környezet változásával és egy luxembourgi bírósági döntéssel eltérhettek a korábbi adatvédelmi biztosi állásponttól, és szigorú adatvédelmi rendelkezések beiktatásával lehetővé tették e tevékenység elindítását.

A NAIH elnöke beszélt a munkahelyi kamerás megfigyelésre vonatkozó ajánlásról és az átláthatósággal összefüggő javaslatokról is.

Mint mondta, javaslatot tettek az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló törvény módosítására is, amelynek a jövő uniós reformjában lenne szerepe.

A hatóság beszámolóját a bizottság egyhangúlag elfogadta és általános vitára alkalmasnak tartotta.”

Forrás:
Az emberi jogi bizottság támogatja a NAIH beszámolóját; Galamus/MTI; 2013. április 16.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság beszámolója a 2012. évi tevékenységéről; Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság; 2013 (pdf)