Lázár János: sikerágazat az önkormányzatok működése

„Az elmúlt 22 év egyik legnagyobb sikerágazata volt az önkormányzatok működése, hiszen míg minden politikai és társadalmi intézmény iránt jelentősen visszaesett a bizalom, az önkormányzatok bizalmi indexe nem csökkent – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Budapesten.
Az államtitkár az Önkormányzatok jelene és jövője című rendezvényen, amelyen polgármesterek és a Fidesz önkormányzati tagozata országos tanácsának tagjai vettek részt, kiemelte: 2006 után alapvetően “fenntartó, működtető” települési önkormányzatok jöttek létre, de a jelenlegi kormánynak az a célja, hogy az állami feladatokat ellátó önkormányzatok helyett “tisztább profilú”, a településeket fejlesztő és a helyi ügyeket intéző önkormányzatok legyenek, amelyeknek fő feladata a helyiek életminőségének javítása.

Rengeteg tehertől sikerült megszabadítani az önkormányzatokat, a jelenlegi átalakításra nem veszteségként, hanem lehetőségként kell tekinteni – hangsúlyozta. Mint mondta, 2010-ben kevesen látták át “a baj mélységét”, a kormánynak a csőd, az összeomlás széléről kellett visszahoznia az országot, az ország működőképességének fenntartása volt a kérdés. Kijelentette: a kormánynak le kellett zárnia a rendszerváltozást, mert az elmúlt 20-22 év pártállástól függetlenül sokaknak komoly kudarcot hozott, többen veszteségként élték meg ezt az időszakot.

A választópolgárok változást akartak, és a gazdasági helyzet is ezt diktálta, mert ha csak a megszorításokat folytatták volna, azzal legfeljebb elnapolni lehetett volna a csődöt – vélekedett. Úgy látja, bölcsen és helyesen döntött a kormány, amikor úgy határozott, komoly társadalompolitikai átalakításba kezd, új társadalmi-gazdasági rendszert próbál felépíteni. Ennek részeként át kellett gondolni az önkormányzati feladat- és hatásköröket – fűzte hozzá. Emlékeztetett: az előző kormány az állami feladatok ellátására az önkormányzatokat vonta be, miközben forrásokat vontak el tőlük, és korlátlanná tették a hitelfelvételi lehetőségeiket.

Ennek oka az volt, hogy ha az állam vette volna fel ezeket a hiteleket, az a deficit növekedését jelentette volna – magyarázta. Hangoztatta: az előző kormány csak elnapolta a problémát, mert nem tudta megoldani, ráadásul nem számítottak a válság kitörésére. Kitért arra is, hogy a megyei rendszer is csődben volt, a megyék fizetésképtelenek voltak, amikor a kormány kimentette őket.

Ez azért volt, mert “bevétel nélküli helyekre tolta át” a szocialista kormány az állami feladatokat – közölte. Kiemelte: a jelenlegi átalakításnak azonban nemcsak a konszolidáció az oka, hanem az is, hogy Magyarország az elmúlt időben elveszítette a versenyképességét a régiójában, ezért az oktatási és egészségügyi rendszer átalakítása elengedhetetlen. Az intézményátvétel révén jobb oktatási és egészségügyi rendszer szervezésére is lehetőség nyílik – mutatott rá.

Mint mondta, a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban jelentős összegeket bíznak a településekre, ők koordinálják majd, hogy milyen célokra fordítsák a források egy részét. Az államtitkár megköszönte a jelenlévő polgármestereknek az elmúlt három évben nyújtott támogatást. A Fidesz nem lett volna képes ekkora parlamenti támogatást, ennyi mandátumot és ilyen széles társadalmi bázist elérni és megtartani, ha nem állna mögötte a támogató önkormányzati hálózat – mutatott rá.

Hozzátette: ez a Fidesz jövője szempontjából azért is fontos, mert 2014-ben sorsdöntő választás lesz, hiszen lehetőség nyílik arra, hogy egy konzervatív erő másodszor is elnyerje az emberek bizalmát.”

Forrás:
Lázár János: sikerágazat az önkormányzatok működése; Miniszterelnökség; 2013. április 18.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.