gazdaságinformatika

Élesedett a Microsoft infrastruktúraszolgáltatása

Szerző: 2013. április 21.No Comments

„Hosszas vajúdás után hivatalosan is elindult a Microsoft kereskedelmi infrastruktúraszolgáltatása, amely a saját operációs rendszereken kívül Linux-disztribúciókat is vendégül lát…

A szolgáltatás tesztelése két és fél éve húzódott, a Microsoft pedig közben többször is kénytelen volt eltolni a hivatalos rajtot. Az Azure-ön futó virtuális gépek képét a szoftverház még 2010. októberében, a Build konferencián villantotta fel, és még abban az évben tesztüzemben el is indult a rendszer. Tavaly nyáron megjelent a Linux virtuális gépek támogatása is, a hivatalos rajtra…azonban egészen eddig kellett várni.

Új virtuális gépek és alkalmazássablonok
A nyilvános kereskedelmi rajttal új virtuális gépekkel is bővült az eddigi kínálat. A tesztverzióban elérhető 5 VM skáláját felfelé bővítette a Microsoft, így megjelent az A6 és A7 jelű opció is, amelyeket az extrém nagy memóriaallokáció emel ki. Az eddigi legnagyobb VM, az Extra Large 8 processzormagot és 14 gigabájt memóriát tartalmazott, az A6 ezzel szemben négy mag mellé 28 gigabájtot, az A7 pedig 8 mag mellé 56 gigabájtot tesz elérhetővé. A nagy memóriát igénylő feladatok mellé e gépek magasabb hálózati hozzáférést is kapnak, 1 illetve 2 gigabitet (az eddig elérhető maximum 800 megabithez viszonyítva). A virtuális gépek listája itt érhető el a részletes jellemzőkkel.

A tesztüzemmódhoz képest nagy újdonság az alkalmazásszerver-sablonok használta. A támogatott termékek listáján megtalálható az SQL Server, a SharePoint, a BizTalk Server és a Dynamics NAV, ezek a rendszerképek előre konfigurálva szintén igénybe vehetőek. A számlázás ebben az esetben is használatalapú, tehát bekapcsolva töltött óra után kell fizetni, a Windows óránkénti licencdíjára ebben az esetben rárakódik az alkalmazás licencdíja, szintén órára bontva.

A szoftverház szerint a sablonalapú rendszerekkel nagyon gyorsan lehet céges infrastruktúrát építeni, a norvég Telenor például 12 országot kiszolgáló SharePoint-farmját építette fel mindössze 2 hét alatt Azure-ön, ebben a környezetben konfigurálták és tesztelték az alkalmazást, majd a hordozható VM-ek innen kerültek végső helyükre, a hoszting-szolgáltató gépeire.

Virtuális hálózatok
A Windows Azure VM-ek általános elérhetősége mellett a Microsoft bejelentette az Azure Virtual Networksöt (AVN) is, amellyel a gépek saját virtuális privát hálózatokba szervezhetőek, tartós IP-címekkel. Az AVN használatával a saját adatközpont is transzparens módon, IPSec VPN-en keresztül összeköthető a nyilvános felhővel, a rendszer jelenleg Cisco és Juniper gateway-eket támogat alapból.

És árcsökkentés
A Microsoft nagyon komoly vállalást is tett a bejelentés keretében: a jövőben az Azure garantáltan olcsóbb lesz, mint az Amazon Web Services, az olyan összehasonlítható paraméterek tekintetében, mint amilyen a számítási kapacitás, tárolók és hálózati forgalom. Ez egy rendkívül fontos vállalás, azt jelenti ugyanis, hogy a Microsoft hajlandó hosszútávon folytatni az IaaS-piacon kirobbant árháborút. Az árgarancia egyúttal lenullázza az Azure egyik hátrányát, a potenciális vásárlók félelmét egy jelentős Amazon-árcsökkentéstől.

A felhő már kopogtat
Az Amazon, a Google és a Microsoft is pontosan érzi, hogy lassan elérkezik az időpont, amikor közepes és nagyvállalatok sora kezd el aktívan nyilvános felhőt használni különböző célokra. Ennek megfelelően mindhárom nagy szereplő igyekszik úgy pozicionálni magát, hogy ebből a trendből maximálisan profitálni tudjon.Az Amazon mellett szól a hosszú évek üzemeltetési tapasztalata, infrastruktúraszolgáltatása 2006-ban, első felhős szolgáltatása pedig még 2003-ban indult, tehát alapvetően összecsiszolt, kipróbált, sikeres rendszerről van szó.

A Microsoft legfontosabb előnye, hogy már “benn van” a vállalatoknál, gyakorlatilag nincs olyan szereplő a gazdaságban, amely ne használna Microsoft-termékeket. Ez hatalmas szó, a szervezetek ismerik a Microsoftot és a technológiákat, a támogatási rendszereit és tudnak együttműködni a szoftverházzal. A kompetenciák hordozhatósága is fontos előny, egy Windows Server üzemeltetése hasonló képzettséget igényel, függetlenül attól, hogy a Microsoft vagy az ügyfél saját vasán fut. A redmondiak nagy hátránya a viszonylag kései indulás, ami miatt a rendszer egyes komponensei még nem értek össze – erre utal például a belső tanúsítványkezelés tavalyi és idei hibája is.

A Google mellett közép- és nagyvállalati környezetben nem szólnak ilyen erős érvek. Tény, a cég rendkívül kompetens a felhős üzemeltetés terén, de egyelőre sokkal jobban áll a szoftverszolgáltatások (SaaS) terén, mint a platform- vagy infrastruktúraszolgáltatásokkal. A Google-féle PaaS, az App Engine csak korlátozott sikereket ért el, a Compute Engine (IaaS) pedig még túl fiatal a piacon.”

Forrás:
Élesedett a Microsoft infrastruktúraszolgáltatása; Gálffy Csaba; 2013. április 17.