Skip to main content
közigazgatási informatika

Az e-bevallók nem kapnak levelet

Szerző: 2013. augusztus 8.No Comments

„Azoknak a cégeknek, illetve magánembereknek, akik elektronikus úton nyújtották be a bevallásukat az adóhatóság nem küld papír alapú folyószámla-kivonatot és pótlékértesítőt. Ők az Ügyfélkapun (www.magyarorszag.hu) keresztül, az eBEV-szolgáltatásokon belül elérhető folyószámla-lekérdező felület segítségével érhetik el a NAV-nál vezetett folyószámlájuk állapotát.

Azt, hogy a 2012-es évre van-e késedelmipótlék-fizetési kötelezettségünk, augusztus 5-étől kétféle módon tekinthetjük meg elektronikus úton. Első részben egy egyszerű folyószámla lekérdezéssel, a lényeg, hogy 2013 november 15-ét kell megadni végdátumnak. A másik módszer, hogy megnyitjuk a „Pótléklevezetés/Lekérdezés” menüpontot: ha nincs késedelmi pótlékunk, akkor erről szöveges üzenetben értesít minket a rendszer, ha azonban van, akkor a képernyőn egy pótléklevezetés jelenik meg. Ennek a végén található a „Megfizetendő pótlék” mező, mégpedig 2013 november 15-i dátummal.

Az e-rendszer segítségével akár észrevételt is tehetünk, amihez a NAV a „Folyószámla-kivonatra észrevétel” elnevezésű nyomtatvány használatát javasolja, amelyet a www.nav.gov.hu-n belül a Letöltések-egyéb/ Adatlapok, igazolások, meghatalmazásminták menüpontján belül érhetünk el. Amennyiben viszont inkább személyesen vetnénk fel a problémánkat az ügyintézőnek, úgy a folyószámlát vezető illetékes adóigazgatóság ügyfélszolgálatán érdemes próbálkoznunk.

A folyószámlájával, késedelmi pótlékával kapcsolatos egyedi telefonos tájékoztatást kizárólag a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerén (ÜCC) keresztül kaphatunk, amely az ország egész területéről helyi tarifával hívható a 40/20-21-22-es telefonszámon (külföldről a +36-1/441-9600 telefonszámon). Ennek használatához azonban ügyfélazonosító számmal kell rendelkezni, amelyet a TEL elnevezésű adatlapon igényelhetünk. Az adatlap és a hozzá tartozó részletes kitöltési útmutató a www.nav.gov.hu Nyomtatványkitöltő programok elérési útvonalról letölthető, kinyomtatható, postán vagy elektronikus úton is beküldhető, illetve személyesen az ügyfélszolgálatokon is benyújtható. Ügyfélazonosító számmal nem rendelkező személyek részére a NAV telefonon nem adhat tájékoztatást a folyószámla adatairól.”

Forrás:
Nem kapott felszólítást a NAV-tól? – Kezdhet aggódni; Napi Gazdaság; 2013. augusztus 7.
Tájékoztató az elektronikus bevallók 2012. évre vonatkozó késedelmi-pótléklevezetésük lekérdezéséről; Nemzeti Adó- és Vámhivatal; 2013. augusztus 7. (pdf)