Skip to main content
közigazgatás: magyar

A jobb működés alapja a rend

Szerző: 2013. október 20.No Comments

„A KIM és az ÁSZ szorosan együttműködik az önkormányzatok ellenőrzésénél- mondta Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) területi közigazgatásért felelős államtitkára egy önkormányzati vezetőknek rendezett pénteki budapesti konferencián.

Az Állami Számvevőszék, a KIM, valamint kormányhivatalok által szervezett országos, minden megyét érintő Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál című konferenciasorozat Egerben kezdődött a napokban és a tervek szerint decemberben Somogy megyében ér véget.

A második állomásán, pénteken, a fővárosi kormányhivatalban tartott rendezvényen budapesti polgármesterek, alpolgármesterek, jegyzők, aljegyzők hallgatták a felszólalókat, összesen mintegy kétszázan.

Szabó Erika előadásában arra emlékeztetett, hogy az önkormányzati szférában 2009. január elsejétől gyakorlatilag megszűnt az állam törvényességi ellenőrzése, és ezt az alkotmányos mulasztást csak a 2010-es választások után sikerült felszámolni.

Az elmúlt években Európában példátlan, rendkívül gyors szervezeti integráció zajlott le, amelynek részeként a kormányhivatalok mellé tucatnyi szakigazgatási szerv is betagolódott – mondta az államtitkár.

A kormányhivatalok kiválóan működnek, a 2012. januári integráció nyomán az ott dolgozó másfélezer kormánytisztviselő 23 ezerre gyarapodott. Elmondta, hogy tízezer köztisztviselő került át a polgármesteri hivatalokból a kormánytisztviselői állományba.

A KIM és az ÁSZ szorosan együttműködik az önkormányzatok ellenőrzésénél, továbbá egy konzultatív testületet hoz létre a Belügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium és kormánymegbízottak részvételével.

Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott a konferencián azt emelte ki, hogy bővülnek az önkormányzatok és a kormányhivatalok kapcsolatai, az egyik legfontosabb cél az önkormányzati gazdálkodás hatékonyságának és átláthatóságának javítása.

Domokos László, az ÁSZ elnöke, aki több más felszólalóval együtt azt hangoztatta: a jobb működés alapja a rend. Kiemelte, hogy az ÁSZ nagy hangsúlyt fektet az önkormányzatok ellenőrzésére, a fővárosban elsősorban a vagyongazdálkodásban. Hozzátette: ahol nem ellenőrzik a közpénzek felhasználását, ott súlyos szabálytalanságokhoz vezethet, ez rendszerfüggetlen.

Az ÁSZ elnöke azt ajánlotta az önkormányzati vezetőknek, tisztségviselőknek, hogy működjenek együtt hivatalával, már az ellenőrzések során kezdjenek el intézkedni. A szakember szóvá tette az önkormányzati törzsvagyon bérbeadásával kapcsolatos problémákat.

A fővárosban az ÁSZ hét kerületi önkormányzatra vonatkozó jelentést hozott nyilvánosságra, nyolcnál pedig folynak a helyszíni ellenőrzések. Általános tapasztalat, hogy a már ellenőrzött területeken jobb a helyzet, nem halmozódnak fel a problémák.

Napirenden van az önkormányzati cégek ellenőrzése, például a közlekedési vállalatoké Debrecenben, Szegeden és Miskolcon. Ezután következnek a színházak és a közfeladatot ellátó állami cégek, köztük vízművek és a hulladékkezeléssel foglalkozó társaságok.

Az ÁSZ elnöke azt tanácsolta az önkormányzati vezetőknek, hogy „ne dőljenek be” a cégeknek, ha a rezsicsökkentésre hivatkozva pénzt kérnek költségkimutatások nélkül, hiszen az önkormányzati vállalatok gazdálkodásáért ők a felelősek.

Az önkormányzati ellenőrzésekről szólva az elnök elmondta, hogy sok helyen hiányzik az adatbiztonság, a monitoringrendszer és a kockázatelemzés, amelyek nélkül nincs modern közigazgatás. A kötelezettségvállalások nyilvántartása pedig azért fontos, mert egy újabb kötelezettségvállalás előkészítéséhez nem elegendő, ha az önkormányzati vezetők csupán megnézik, van-e még elegendő pénz a kasszában – fűzte hozzá.

Az ÁSZ elnöke arra is figyelmeztetett, hogy az új szabályozás szerint már büntetőjogi felelősség terhe mellett kell az ellenőrzötteknek 30 napon belül intézkedési tervet készíteniük.

Domokos László elmondta, hogy terveik szerint rövidesen ellenőrzik a minisztériumokat és az állami vállalatokat, ahol „két évtizede a madár se járt”, továbbá átvilágítják az egyetemeket, ahol viszont az uniós támogatások jelenthetnek kockázatokat.”

Forrás:
A jobb működés alapja a rend; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2013. október 18.