Az Országgyűlés határozata a Nemzeti Fejlesztés 2030 – Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról

„…1. Az Országgyűlés elfogadja a mellékletben foglalt, Nemzeti Fejlesztés 2030 – Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepciót (a továbbiakban: Koncepció).

6. Az Országgyűlés megállapítja, hogy a fejlesztéspolitika elsődleges keretét az Európai Unió kohéziós és vidékfejlesztési politikája, illetve a 2014–2020-as programozási és fejlesztési időszakban rendelkezésre álló uniós fejlesztési források képezik. A Koncepció a nemzeti szükségletekből és sajátosságokból kiindulva középtávon (2014–2020 között) kijelöli azokat a stratégiai fókuszokat, amelyek az ország hosszú távú céljainak megvalósulását szolgálhatják. A nemzeti prioritások igazodnak az Európai Unió által megfogalmazott programozási keretekhez, melyeket érvényesíteni kell a hazai tervezés és végrehajtás során. Az egyes nemzeti prioritások alatt azonosított fejlesztési tématerületek az európai uniós források felhasználásának keretét képező 2014–2020-as fejlesztési programok tématerületeit is megalapozzák az alábbiak szerint:
a) patrióta gazdaság, kis- és középvállalati bázison, nagyvállalati partnerségben,
b) fordulat a teljes foglalkoztatottság és tudástársadalom felé,
c) útban az erőforrás- és energiahatékonyság, illetve az energiafüggetlenség felé,
d) népesedési és közösségi fordulat,
e) területi integráció, térségi és helyi fejlesztések a helyi gazdaság bázisán.

7. Az Országgyűlés megerősíti, hogy az ország 19 megyei önkormányzata és Budapest Főváros Önkormányzata, mint területi önkormányzat a Koncepcióban megfogalmazott célok, mint kötelező keretek következetes figyelembevétele mellett jelölték ki a fejlesztési terveikben, programjaikban saját céljaikat, illetve határozták meg prioritásaikat és intézkedéseiket…”

Forrás:
Az Országgyűlés 1/2014. (I. 3.) OGY határozata a Nemzeti Fejlesztés 2030 – Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról; Magyar Közlöny; 2014. évi 1. szám, 2014. január 3.; 7-298. oldalak (pdf)
Így lesz Magyarországból Kánaán a kormány szerint; Napi.hu; 2014. január 4.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, közigazgatás:magyar, társadalom, törvények, határozatok
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.