Skip to main content
gazdaságInternettávközlés

Az Európai Parlament megszavazta a roamingdíjak eltörlését és a fogyasztói jogok kiterjesztését, valamint a távközlési piac fejlődését elősegítő intézkedéseket

Szerző: 2014. április 6.No Comments

„Az Európai Parlament a mai napon a „behálózott kontinens” elnevezésű (az egységes távközlési piacról szóló) bizottsági rendeletjavaslat* általános szavazásának részeként megszavazta a roamingdíjak 2015 karácsonyától hatályba lépő eltörlését.

Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke így fogalmazott:

„Döntésével az EU a polgárok mellett tette le a voksát. Felszámolni az akadályokat, könnyebbé tenni az emberek életét és csökkenteni költségeiket – voltaképpen ez az Unió legfontosabb hivatása.”

„Mindennapjainkban szinte mindannyian függünk a mobiltelefon- és internetkapcsolattól. Ezért tudnunk kell, mit vásárolunk, biztosnak kell lennünk abban, hogy nem vezetnek bennünket az orrunknál fogva, illetve lehetőséget kell kapnunk arra is, hogy adott esetben meggondoljuk magunkat. A szolgáltatóknak pedig meg kell adni a lehetőséget, hogy mindenkihez eljuthassanak, amit a most elfogadott rendelet nagyban megkönnyít számukra. Ezzel mindenki csak nyerhet.”

„2010-ben ígéretet tettem rá, hogy 2015 végéig felszámolom a roamingdíjakat – most egyetlen lépésre vagyunk ezen ígéret megvalósulásától.”

„Az igencsak szembetűnő roamingdíjak mellett kézzelfogható közelségbe került számos más akadály felszámolása is, hogy az európai polgárok bárhol a kontinensen nyílt és problémamentes kommunikációs hálózathoz jussanak”.

Következő lépésként az EU tagállamai tanulmányozzák a rendeletet, és a Bizottság reményei szerint 2014 végére megszülethet a végső megállapodás annak szövegéről.

*A Bizottság 2013 szeptemberében terjesztette elő a „behálózott kontinens” elnevezésű távközlési rendeletet . A jogszabály nagy lépést tesz a valódi egységes távközlési piac megvalósítása felé az EU-ban: megszünteti a roamingdíjakat, teljes körűen garantálja a nyílt internetet és megtiltja a tartalmak blokkolását vagy korlátozását, összehangolja a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatások frekvenciakiosztását, átláthatóbb fogyasztói internet- és szélessávú szolgáltatási szerződéseket ír elő, és megkönnyíti a szolgáltatóváltást a fogyasztók számára…”

Forrás:
Az Európai Parlament megszavazta a roamingdíjak eltörlését és a fogyasztói jogok kiterjesztését, valamint a távközlési piac fejlődését elősegítő intézkedéseket; Európai Bizottság; IP/14/373, 2014. április 2.