Skip to main content
közigazgatási informatikaszakirodalom

Jelentés a közösségi térinformatika közigazgatási alkalmazásáról

Szerző: 2014. július 13.No Comments

„…A tanulmány a közösségi, önkéntes által előállított térinformatika (volunteered geographic information – VGI) kormányzati felhasználásáról szól. Talán lehetne úgy is fogalmazni, hogy a civil térinformatika hivatalos (vagyis nem-civil) szervezetek általi használatáról. Olyan téri információról van szó, amelyet közösségi közreműködéssel („crowdsourcing”) állítottak elő a nagyközönség tagjai, függetlenül attól, hogy milyen háttérrel és képzettségi szinttel rendelkeztek. A jelentés szeretne segíteni, hogy a kormányzati felhasználás sikeres legyen.

Legfontosabb megállapításai:

  • Vannak a kormányzat és a civilek közötti együttműködésnek bevált esetei (a tájgazdálkodástól és a biodiverzitás monitorozásától a katasztrófavédelemig). Ezek a példák azt bizonyítják, hogy meghatározott körülmények között lehetséges a sikeres együttműködés.
  • A térinformatikai rendszerek kormányzati alkalmazásával kapcsolatban megszerzett korai tapasztalatok közül sokat fel lehet használni a közösségi térinformatikai projektek esetében is a sikeres megvalósítás érdekében.
  • Ahol a közigazgatási adatok hiányosak, ott a megfelelő adatok iránti igény elvezethet a közösségi térinformatikai projektek indításához.
  • Míg a technikai problémák nem leküzdhetetlenek, nem korlátozzák a kormányzati alkalmazást, addig a szervezeti, szabályozási és jogi kérdések (pl. licencek) sokkal inkább megnehezíthetik ezeket a projektumokat.
  • A közösségi térinformatika elfogadását és alkalmazását a következők fogják befolyásolni: egyéni, szervezeti, üzleti modell kapcsolatos, technikai és konceptuális tényezők…”

Forrás:
Crowdsourced geographic information use in government, Report to GFDRR (World Bank); Mordechai (Muki) Haklay, Vyron Antoniou, Sofia Basiouka, Robert Soden, Peter Mooney; World Bank, Global Facility for Disaster Reduction & Recovery (GFDRR); 2014. június 25. (pdf)