A Kormány 1486/2014. (VIII. 28.) Korm. határozata a Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégiáról

„1. A Kormány
a) a közlekedési ágazat közép-, hosszú és nagytávú céljainak meghatározása, a közlekedéssel összefüggő gazdasági, társadalmi, környezeti és területhasználati folyamatok tervezhetőségének biztosítása érdekében megtárgyalta és elfogadta a 2030-ig terjedően – 2050-ig távlati kitekintéssel – elkészített „Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia” című stratégiai tervdokumentumot és felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy azt a 2014–2020 közötti Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program elfogadása érdekében küldje meg az Európai Bizottság részére;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: 2014. október 31.

b) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a 2014–2020-as időszak közúti és vasúti fejlesztési programja keretében előkészítésre és kivitelezésre javasolt indikatív projektek listáját terjessze a Kormány elé jóváhagyásra;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: 2014. október 31.

c) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a 2007–2013-as Közlekedés Operatív Program keretének terhére előkészített közút- és vasútfejlesztési beruházásokat a 2015-ig tervezett megvalósítás elmaradása esetén vizsgálja felül és azok megvalósítását a 2014–2020 közötti időszakra tervezze be;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: 2016. március 31.

d) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy készítse elő a Nemzeti Járműgyártási Stratégiát.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2014. december 31.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
3. Hatályát veszti

c) a kormányzati stratégiai dokumentumok felülvizsgálatával kapcsolatos feladatokról szóló 1657/2012. (XII. 20.) Korm. határozat 2. pontja.”

Forrás:
A Kormány 1486/2014. (VIII. 28.) Korm. határozata a Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégiáról; Magyar Közlöny; 2014. évi 117. szám, 2014. augusztus 28.; 12840. oldal (pdf)

A bejegyzés kategóriája: törvények, határozatok
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.