Skip to main content
közigazgatási informatikaművelődés

Microsoftos felhőre ment a Debreceni Egyetem

Szerző: 2014. szeptember 9.No Comments

„A felhőalapú levelezést és az Office 365 szolgáltatásait minden debreceni egyetemista ingyenesen veheti igénybe a Microsoft Digitális Oktatási Alapcsomagjának köszönhetően.

Nem kevéssé pikáns, hogy a közelmúlt felhős botrányai után a Microsoft épp most jelentette be, hogy – egyébként a kormány és a cég stratégiai megállapodásának megfelelően – a Debreceni Egyetemen harmincezer diáknak biztosítanak felhőalapú technológiára alapozva e-mail szolgáltatást, belső intézményi címet 50 gigabájtos tárhellyel és 1 terabájtos személyes tárhelyet. A vállalat hangsúlyozza közleményében, hogy a rendszer bevezetését és üzemeltetését az egyetem lényegi beruházás nélkül tudta megvalósítani, mert az annak az 52 milliárd forint értékű támogatásnak a része, amelyről 2012-ben állapodott meg Magyarország kormánya és a Microsoft Magyarország.

Ez utóbbi valóban igen jól hangzik, ám korábbi cikkünkben már megírtuk, hogy a Microsoft e technológiát globálisan ingyen biztosítja az oktatási intézményeknek, így ennek forintosítása inkább pr-fogásnak tűnik – még akkor is, ha a cég az IT cafénak már akkor jelezte, hogy ezt nem így kell felfogni. De mi ma is úgy tartjuk, hogy valóban támogatás az, amit a Microsoft ad, ám mindezzel valójában a vállalat jár igen jól, hiszen egy nagy intézményt csatornáz be saját rendszerébe, köt hozzá, így hosszabb távon és következményeit nézve ez számukra sokkal inkább gyümölcsöző befektetés, mint lényegi innováció az egyetem részéről. (A felhővel kapcsolatos, az utóbbi években sokszor felmerült biztonsági és felügyeleti kifogásokat jelen esetben inkább mellőzzük.)

De lássuk az előnyöket is: a cég és a Debreceni Egyetem együttműködésében nemcsak a belső levelezés valósul meg, hanem a egyetem automatikusan hozzáfér az Office 365 számos egyéb szolgáltatásához, mint például az oktatás során használható elektronikus dokumentum-megosztó, videókonferencia és online közös munka lehetőségéhez, illetve 50 gigabájtos tárhelyhez.

Az egyetem és a szoftvercég együttműködése a jövőben tovább folytatódik: a Microsoft szakemberei képzéseket tartanak majd az egyetemen, így a hallgatók ingyenesen megtanulhatják a most bevezetett technológiák használatát, s azt, hogyan használhatják a felhőalapú alkalmazásokat a tanulás során és a nemzetközi tudományos életben. A Microsoft Magyarország az ország több más egyetemével működik együtt, és tervez hasonló együttműködést.”

Forrás:
Microsoftos felhőre ment a Debreceni Egyetem; IT café; Dajkó Pál; 2014. szeptember 8.