közigazgatás: magyar

Gémesi: csökkenőben az önkormányzati autonómia

Szerző: 2014. szeptember 21.No Comments

„Az 1990 és1993 közti időszakban volt a legnagyobb mozgástere az önkormányzatoknak, ami az elmúlt évtizedekben egyre inkább csökkent – mondta a Rádió Orient műsorában Gémesi György. A 24 éve Gödöllő élén álló polgármester szerint „elmentünk a falig” mind az autonómia mind a finanszírozás szűkülésében.

A rendszerváltás egyik legjelentősebb lépéseként 24 évvel ezelőtt létrejött az önkormányzati rendszer: a több mint 1500 tanácsot 3000 települési önkormányzat váltotta fel. „Nagyon izgalmas időszak volt, májusban kezdett a kormány, és az első és legfontosabb feladat az önkormányzati törvény megalkotása volt. Ez egy kétharmados törvény, ami nem volt meg az akkori kormánypártnak” – emlékszik vissza a rendszerváltás időszakára Gémesi György. Létrejött az önkormányzati autonómia, amelynek eredményeképpen a helyben lévő kreativitás és tenni akarás tudott érvényesülni. „Én nem akartam polgármester lenni, de mivel kétharmados többséggel nyertünk, nekünk kellett adni a polgármestert.” Eredetileg egy ciklusra vállalta volna el a tisztséget Gémesi, azonban azóta is Gödöllő polgármestere.

A városvezető közölte, csak 1990-ben volt lehetőség amatőrként bekerülni ebbe a rendszerbe, utána viszont komolyan bizonyítani is kellett, és szakértelemre volt szükség akár az infrastruktúra fejlesztéséhez, akár a helyi lakosság komfortérzetének minimális javításához is. Gémesi szerint az önkormányzatok életében az 1990-1993-ig tartó időszakban volt a legnagyobb mozgástér, ami az elmúlt évtizedekben egyre inkább csökkent. Ekkor egyértelműen szétváltak a feladatok, amihez a források is igazodtak. „Nem voltak olyan filléres gondok, mint manapság” – hangsúlyozta. Mint fogalmazott, az önkormányzati autonómia és a finanszírozás kérdésében is „ma már elmentünk a falig”. „Ez nem jó, mert az önkormányzatiságnak éppen az a lényege, hogy Te döntesz, a Te felelősséged” – mondja a városvezető. Ugyanakkor az önkormányzati érdekszövetségek folyamatosan igyekeznek tágítani ezt.

Az októberi önkormányzati választásokra feleannyian jelöltették magukat mint 4 éve. A polgármester hangsúlyozta, különösen a kis településeken a tisztségnek egyáltalán nincsen presztízse. Arról nem is beszélve, hogy minél alacsonyabb lélekszámmal rendelkezik egy falu, annál alacsonyabb a polgármesteri fizetés is. „Persze ez nem csak a fizetéseken múlik, de van egy olyan határ, amiből nem lehet megélni, és másik munkát kell vállalni” – mutat rá a problémára Gémesi György. Emellett szükség lenne a párbeszédre is a kormányzattal, szerinte ugyanis az utóbbi időben formálissá vált az egyeztetés…”

Forrás:
Gémesi: csökkenőben az önkormányzati autonómia; OrientPress; 2014. szeptember 19.