Skip to main content
gazdaságInternetművelődés

Magyarországot is célba vette a Netflix

Szerző: 2014. szeptember 28.No Comments

„A cég már jó ideje bejelentette a globális terjeszkedést, és meg is indult a folyamat. Egy friss álláshirdetésből az látszik, a következő körben hazánk is benne lesz.

A Webisztán figyelt fel arra az álláshirdetésre, amelyben a hallatlanul sikeres amerikai szolgáltató a tartalommenedzselési osztályára keres új szakembereket, és az arab, a vietnami, a japán, a koreai, az olasz, a lengyel nyelvtudás mellett ott szerepel a magyar is. Ez mindenképp azt jelzi, hogy a cég elképzelései között szerepel egy magyar szolgáltatás elindítása is.

Az persze kérdés, hogy mennyit kell erre várni. Korábban már az IT café is beszámolt a hajdan videokölcsönzőként indult, ma már kiemelt online szolgáltatóként működő vállalkozás globális terveiről. Májusban írtuk meg, hogy a Netflix közleményben jelentette be, hogy az idei év második felében tovább bővíti jelenlétét az európai piacon, és újabb hat országban indítják el a szolgáltatást: Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Luxemburgban, Németországban és Svájcban. Mindez terv szerint meg is történt, a múlt héten megkezdődött a fent említett országokban a fokozatos, egymás utáni bekapcsolás.

A több mint 40 országban mintegy 48 millió előfizetővel rendelkező (az USA-ban közel 36 millióan vannak), 2007-ben indult Netflix az Egyesült Államokban elért sikerei után az évtized elején először az amerikai kontinensen vált vezetővé az online tartalomszolgáltatás e szegmensében, majd 2012 elején Nagy-Britanniában és Írországban is megjelentek. Az európai terjeszkedés még abban az évben Dánia, Svédország és Finnország bevonásával folytatódott, és tavaly ősz óta Hollandiában is jelen vannak. A további európai bővítést már korábban megígérték, de csak annyi volt bizonyos, hogy 2014-ben tovább terjeszkednek – minderről nyilván a részvényeseket is meg kellett győzni, mivel az európai bővítés azzal jár, hogy a vállalat nemzetközi üzletága veszteséges. Mindez azonban bizonyos mértékig természetes, és a cég vezetői nemrég közölték, hogy a következő években tovább folytatják a nemzetközi expanziót.

A cég megérdemelten lett sikeres, így biztosan sokan várják már a netflix.hu megjelenését, még akkor is, ha Európában – és különösen Kelet-Európában – nyilvánvalóan népszerűbb a kalózkodás, illetve kisebb a fizetőképes kereslet, mint az Egyesült Államokban vagy Hollandiában. Ugyanakkor a cég olyan professzionális módon működik, hogy ha a régióra és az országra szabott árazást alakítanak ki, akkor nagyon sok felhasználót magukhoz vonzhatnak kényelmesen használható és minőségi szolgáltatásukkal. A nemrégiben elindított hat új régióban az előfizetési díj kb. 8 eurótól indul, azaz mintegy havi 2400 forintot kérnek az alapszolgáltatásért (a szóbeszéd szerint lesz egy extra szolgáltatás is, ami a különleges minőségű, 4K streamre vonatkozik, ezért valószínűleg 12 eurót kérnek majd).”

Forrás:
Magyarországot is célba vette a Netflix; Dajkó Pál; IT café; 2014. szeptember 26.